Nyitókép: Twitter/Giro d'Italia

Hatalmas izgalmakkal és egy eséssel ért véget a Giro d'Italia első magyarországi szakasza

Infostart
2022. május 6. 17:42
A holland Mathieu van der Poel nyerte pénteken a Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három etapját Magyarországon rendezik.

Az etap a várakozásoknak megfelelően a visegrádi Fellegvárba vezető emelkedőn dőlt el, amelyen a szakaszsikerre előzetesen legesélyesebbnek tartott kettős, az eritreai Biniam Girmay és a flandriai körversenyt idén másodszor megnyerő holland vetélkedtek az elsőségért. A legvégén óriási csatát vívott a két kerekes, de végül a Mathieu van der Poel ért elsőként a célba, így az idei kiírásban elsőként ő öltheti magára az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót.

Az ausztrál Caleb Ewan néhány méterre a céltól esett el, miután az első kereke összeért az előtte haladó Girmay hátsó kerekével. A harmadik helyet a baszk Pello Bilbao szerezte meg.

Valter Attila a legjobbakkal együtt, a 29. helyen ért célba, a szakaszgyőztestől mintegy négy másodperccel lemaradva.

Fetter Erik a vége előtt néhány kilométerrel egy csoportos bukás részese volt, a többiekkel együtt ő is leszakadt a főmezőnytől.

A pénteki 195 kilométeres, 900 méter szintkülönbséget tartalmazó táv során Székesfehérváron és Esztergomban várt részhajrá a mezőnyre. Azonnal az éles rajt, azaz a "null kilométer" után a Drone Hopper-Androni Giocattoli két kerékpárosa, Mattia Bais és Filippo Tagliani szökésbe indult, ez mindenkinek megfelelt, így a csapatok majdnem 11 percre elengedték a két szökevényt.

Az utak mellett rengetegen bíztatták a magyarokat és köszöntötték a mezőnyt: Peák Barnabást egy felüljáróra kifüggesztett molinóval motiválták, a hazai bringásokat és a nemzetközi sztárokat az aszfaltra írt feliratok bíztatták. De volt olyan szurkoló, aki T-rex jelmezben spinningezett, mások rózsaszín egyenpólóban lóháton vágtattak a mezőny mellett, Martonvásárnál pedig huszárok kivont karddal galoppoztak egy rövid szakaszon a kerekesek kíséretében.

Esztergomot elhagyva, 14 kilométerrel a cél előtt érték utol a két andronis versenyzőt, a szakaszsiker pedig a várakozásoknak megfelelően a visegrádi Fellegvárba vezető, negyedik kategóriás emelkedőn dőlt el. A 338 méter magasan fekvő célba öt kilométer hosszú, ötszázalékos átlagmeredekségű, helyenként nyolcszázalékos kaptató várt a bringásokra.

Előbb a belga Lawrence Naesen, majd a német Lennard Kämna indított hosszú hajrát, de végül a szakaszsikerre előzetesen legesélyesebbnek tartott kettős, a Gent-Wevelgem eritreai bajnoka, Biniam Girmay és a flandriai körversenyt idén másodszor megnyerő holland Van der Poel vetélkedtek az elsőségért, miután az egyik legjobb sprinter, Caleb Ewan bukott a célegyenesben. Végül Van der Poel bizonyult a leggyorsabbnak, így győzelmével ő ölthette magára elsőként az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az idei kiíráson. Valter Attila a legjobbakkal együtt, a győztestől négy másodperccel elmaradva ért célba a 29. helyen, s az első háromnak járó időjóváírások miatt 14 másodperces hátrányból várja a szombati folytatást.

A másik két magyar induló közül Fetter Erik még az emelkedő előtt bukásba keveredett, így 2:22 perces hátránnyal 112. helyen ért célba, míg Peák Barnabás 167. lett a győztestől 5:33 perccel elmaradva.

Mathieu van der Poel Sikerével emellett a pontverseny éllovasát illető ciklámen és a hegyi pontverseny első helyezettjének járó kék trikót is átvehette a díjátadón, amelyen ünneplése végén nem sajnálta a pezsgőt locsolni a fotósokra. A holland kerékpáros a sajtótájékoztatón kiemelte: meg kellett küzdenie a pozíciójáért.

"Végül azonban minden sikerült, jókor indítottam a hajrát, így minden tökéletes" - értékelt elégedetten.

Rámutatott: ez egy tipikus emelkedős sprintbefutó volt, amikor nagyon fáj a vége. A megelőzött - és legjobb fiatalként fehér trikós - Girmayról annyit mondott: a Gent-Wevelgem győztese csak erős rivális lehet, jól is helyezkedik, így komoly ellenfele lesz a továbbiakban is.

Van der Poel elárulta, nehéz szituáció, hogy mindenki egyértelmű esélyesként kezelte őt a szakaszsikerre, ugyanakkor volt már hasonló szituációban.

Visszaemlékezve azt mondta, tavaly a Touron, az első Grand Tourján hat napig viselte a sárga trikót, ami érzelmileg nagyon meghatotta a nagyapja, Raymond Poulidor miatt, aki bár nyolcszor volt dobogós a francia körversenyen, de soha nem ölthette magára a kerékpársport legértékesebb megkülönböztető trikóját. Az pedig, hogy most a második háromhetese rögtön egy számára kedvező etappal indult, és így volt esélye a Maglia Rosát is magára ölteni, rendkívüli motiváció volt számára.

Előre tekintve azt mondta, természetesen szeretné megőrizni első helyét még egy ideig, ugyanakkor ha a szombati időfutam nagy esélyesének tartott 2017-es győztes Tom Dumoulin át is veszi tőle a rózsaszín trikót, ő már elérte, amit célként kitűzött.

Eredmények

1. szakasz, Budapest-Visegrád, 195 km:

1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 4:35:28 óra
2. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert) azonos idővel
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain Victorious) a.i.
...29. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4 mp hátrány
...112. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 2:22 p h.
...167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) 5:33 p h.

A Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny Budapest és Visegrád közötti 195 kilométeres nyitóetapjának mezőnye a Szabadság hídon 2022. május 6-án. Ez az első alkalom, hogy Magyarországot érinti a háromhetes körverseny, a Giro 14. alkalommal rajtol Olaszországon kívül. MTI/Kovács Tamás

Szombaton újabb magyarországi etap, a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről. A 105. Giro d'Italia mezőnye 3445,6 kilométert teker, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.