Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Az MTK és a Gyirmót is "túlélte", utóbbi háromgólos hátrányból állt fel

Infostart
2022. május 4. 19:47
A Puskás Akadémia nem bírt az MTK-val, a Paks pedig hiába szerzett óriási előnyt a sereghajtó ellen, nem tudott győzni. Ádám Martin - 41 év után - Nyilasi Tibor nyomdokaiba lépett mostani góljával.

A második Puskás Akadémia gól nélküli döntetlent játszott a kieső helyen álló MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szerdai játéknapján. A felcsútiak immár nyolc kör óta veretlenek, viszont ebben a sorozatban ez már a hatodik pontosztozkodásuk. A fővárosiak négy pontra megközelítették az éppen bennmaradó, 10. helyezett Budapest Honvédot.

A gyenge iramú és közepes színvonalú első félidőben a Puskás Akadémia játszott mezőnyfölényben, de a vendégek utolsó passzaiba rendre hiba csúszott, illetve kapura lövéseik pontatlanok voltak. A hazai akciók eközben még a befejezés közelébe sem jutottak.

A szünet után a felcsútiak felpörgették a tempót - Mijatovicnak védenie is kellett -, ettől egycsapásra élvezetesebb lett a játék. Az MTK továbbra is védekezni kényszerült, csupán kontrákból veszélyeztetett, Kovácsréti lövését lábbal védte Markek. A 70. perc után azonban már egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, gólt viszont egyik csapatnak sem sikerült szereznie.

A sereghajtó Gyirmót háromgólos hátrányból egyenlítve 3-3-as döntetlent játszott otthon a kupadöntős Paks együttesével. A vendégeknél a gólkirályjelölt Ádám Martin kétszer volt eredményes, így már 31 találatnál jár, az élvonalban hasonlóra legutóbb Fazekas László volt képest, a Újpest legendája az 1979/80-as idényt 36 góllal zárta.

A Honvéd keddi vereségével a sereghajtó Gyirmót előtt felcsillant a remény arra, hogy életben tartsa bennmaradási esélyeit. A statisztikák alapján erre jó esélye volt, mivel Csertői Aurél együttese ebben a szezonban csak a Paks ellen büszkélkedhetett százszázalékos mérleggel.

A Gyirmót reményei azonban úgy tűnt, gyorsan elszállnak, ugyanis a Paks az első félidő derekára - noha a mezőnyben kiegyenlített küzdelem zajlott - pontrúgások után szerzett két góllal magabiztosan vezetett. A vendégek második találatát Ádám Martin szerezte, neki ez már a 30. gólja volt az idényben, legutóbb erre az élvonalban Nyilasi Tibor volt képes 41 évvel ezelőtt. A tolnaiak csatára nem sokkal a térfélcserét követően le is hagyta a Ferencváros legendáját.

A Gyirmót a folytatásban gyakorlatilag teher nélkül futballozhatott, ennek meg is lett az eredménye, sorra szerezte a gólokat a hajrában - volt köztük két érvénytelenített találat is -, az egy pontot és az azzal járó halvány reménysugarat jelentő gól a 93. percben született.