Nyitókép: Ina Fassbender/picture alliance via Getty Images

Szabados Gábor: nem csak presztízsveszteség a BL-döntő elvesztése

InfoRádió
2022. február 26. 09:02
A sportközgazdász biztos benne, hogy az orosz vezetés tervezetten várta meg a pekingi téli olimpai végét az ukrajnai hadműveletek megindításával.

Az Ukrajna ellen indított orosz katonai támadás miatt Szentpétervár helyett Párizsban rendezik a Bajnokok Ligája idei döntőjét – erről az Európai Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága döntött rendkívüli ülésén. A testület arról is határozott, hogy az orosz és ukrán válogatottnak, illetve kluboknak további intézkedésig semleges helyszínen kell lejátszaniuk hazai mérkőzéseiket.

Szabados Gábor sportközgazdász szerint az UEFA döntése várható volt, legfeljebb az lehet meglepetés, hogy ilyen hamar megtette, az is lehetőség lett volna, hogy a BL-döntővel még kivárnak, változik-e a helyzet.

"Ez egy nagyon egyértelmű állásfoglalás az UEFA részéről" – mondta, és hozzátette, hogy ez egy olyan döntés, ami Oroszországot nagyon rosszul érinti, de rosszul jár vele az orosz labdarúgó-válogatott is, amelynek a világbajnoki pótselejtezőit semleges helyszínen kell majd lejátszania. A BL-döntő elvétele Szentpétervártól inkább presztízsveszteség, de komoly bevételkiesést is jelent, hiszen nyilván nagyon sok szurkoló érkezett volna a városba.

Az UEFA-ra vár még egy nehéz döntés, mert a német Schalke másodosztályú futballcsapat már úgy döntött, hogy leveszi a mezéről a főtámogató Gazprom emblémáját, de

az orosz cég a Bajnokok Ligája egyik főszponzora is.

"Ez elindíthat egy olyan trendet, amely az orosz cégek nemzetközi szerepvállalásait korlátozza, és nagyon nehezen tud ebből az UEFA kimaradni. Azt tartom valószínűnek, hogy a következő Bajnokok Ligája-fordulóban, ha nem változik addig a helyzet, akkor nem fogjuk látni a Gazprom hirdetéseit" – mondta Szabados Gábor.

A sportközgazdász azt viszont nem vélelmezi, hogy a sportéletben aktív orosz milliárdosok vagyonát zárolnák, és így például bajba kerülne a BL-győztes Chelsea, amelynek Roman Abramovics a tulajdonosa.

Az ukrajnai megszállás időzítése sem volt véletlen a szakember szerint, úgy véli, az orosz vezetés megvárta a pekingi téli olimpia végét, ahol az orosz csapat a 9. helyen végzett az éremtáblázaton.

"Bátran kijelenthető, hogy teljesen tudatos volt az időzítése ennek a lépésnek. Nyolc évvel ezelőtt a Krím-félsziget elfoglalása és a kelet-ukrajnai területeken a cselekmények megindítása szintén a szocsi olimpia vége után azonnal indult meg, ott is figyeltek arra, hogy ne az olimpia alatt történjen meg" – mondta Szabados Gábor. Mint fogalmazott, valószínűleg nem a hagyományos olimpiai eszme miatt, hanem egyszerűen azért, mert az olimpia nagyon komoly médiajelenlétet nyújt és ott az orosz sportolókat, csapatokat nagyon könnyű lenne szankcionálni, és nem csak hivatalosan.

"Ha mondjuk egy orosz sportoló mellé a dobogóra nem hajlandó odaállni egy másik sportoló, vagy úgy áll fel a dobogóra, hogy valamilyen feliratot felmutat, lehet, hogy a NOB megbünteti érte, de az oroszok számára a nemzetközi közvélemény előtt ez nagyon rossz képet festene. Azt gondolom, hogy teljesen tudatos volt az, hogy a téli olimpia végét megvárják és utána indulnak csak el ezek az akciók" – hangsúlyozta Szabados Gábor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabados Gábor: nem csak presztízsveszteség a BL-döntő elvesztése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást