Nyitókép: MTI/AP/Peter Dejong

Fucsovics továbbjutott Dohában

Infostart / MTI
2022. február 16. 17:41
A hétfői bravúr után párosban szerdán még várt rá egy mérkőzés az egyesben való sikere után.

Fucsovics Márton bejutott a negyeddöntőbe a Dohában zajló 1,2 millió dollár (379 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 36. magyar játékos szerdán a dél-koreai Kvon Szun Vuval (55.) csapott össze, akivel korábban egyszer találkozott: a tavalyi, eastbourne-i füvespályás viadal nyolcaddöntőjében az ázsiai diadalmaskodott három szettben.

Ezúttal az első játszma három bréket hozott, ebből kétszer a 30 éves Fucsovics vette el hat évvel fiatalabb riválisa adogatójátékát, s ennek köszönhetően 44 perc alatt előnybe került. A második szett már szorosabban alakult, Kvon 3:2-es vezetéséig négy bréket is láthatott a közönség, majd 6:6-ig fej fej mellett haladtak a felek, így következhetett a rövidítés. Ebben Fucsovics gyengén szervált, s ezt kihasználva Kvon kiegyenlített.

A döntő játszmában a magyar Davis Kupa-válogatott vezére 3:0-ra elhúzott, a dél-koreai kis híján utolérte őt, de nemsokára már 5:2 állt az eredményjelzőn. Innentől Fucsovics még egy gémet engedélyezett riválisának, majd kiszerválta a meccset, amely 2 óra 44 percig tartott.

Az öt ászt és hét kettős hibát ütő magyar teniszező negyeddöntős ellenfele a harmadik helyen kiemelt georgiai Nikoloz Baszilasvili lesz.

Fucsovics párosban is elindult a katari fővárosban, s a kazah Alekszandr Bublikkal az oldalán hétfőn bravúrral búcsúztatta a második kiemelt horvát Ivan Dodigot és új-zélandi Michael Venust. A szerdai folytatás nem sikerült jól: a kazah Andrej Golubjov és francia Fabrice Martin állt a háló túloldalán, a meccs két szett után döntő rövidítésbe torkollott, amelyben az ellenfél 8-3-ra elhúzott, és innen már nem volt visszaút Fucsovicsék számára.

Eredmények

egyes, nyolcaddöntő:

Fucsovics Márton-Kvon Szun Vu (dél-koreai) 6:3, 6:7 (5-7), 6:3

Shapovalov (kanadai, 1.)-Molcan (szlovák) 6:4, 6:0

Rinderknech (francia)-Bublik (kazah, 7.) 6:7 (5-7), 6:1, 6:4

páros, negyeddöntő:

Andrej Golubjov, Fabrice Martin (kazah, francia)-Fucsovics Márton, Alekszandr Bublik (magyar, kazah) 3:6, 6:4, 10-7 - döntő rövidítés