Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Az úszószövetség csütörtökön dönt Turi György helyzetéről

Infostart
2021. november 11. 08:12
A szövetség szakmai alelnökéről a közelmúltban több volt úszója is terhelőleg nyilatkozott.

A rövidpályás úszó-Eb után, országos bajnokság előtt most csütörtökön hoz döntést Turi György ügyében a Magyar Úszó Szövetség - írja a Nemzeti Sport Wladár Sándorra, a szövetség elnökére hivatkozva. Az úszóelnökségi ülés zárt lesz, de azon a sportolói bizottság képviselőjét is meghallgatják, utána pedig tájékoztatják a nyilvánosságot.

Az edző hosszú éveken át tartó "erőszakos tevékenységéről" több korábbi tanítványa is beszámolt a sajtóban, akadt olyan is a női sportolók között, aki arról számolt be, igen fiatal kora ellenére "férfiként" közeledett hozzá a mester.

A nyilatkozók névsora: Cseh László, Dara Eszter, Kiss Noémi, Kozma Dominik, Reményi Diána, Szepesi Nikolett.

Maga Turi György Cseh László szavai után szólt, azt mondta, sosem ütötte meg Cseh Lászlót, az úszás technikáját javítja egy pálcás jelző eljárás, erről beszélt részletesebben.

Turi Györgyöt a szövetség választotta meg, így visszahívni is csak ez a fórum tudja hivatalosan.

A sportlap több forgatókönyvvel számol:

  1. rendkívüli közgyűlésen hívják vissza Turi Györgyöt
  2. Turi György lemond pozíciójáról.

Közben csütörtökön Kaposváron elrajtol a rövid pályás úszó-ob, az indulhat rajta, akinek két negatív koronavírustesztje van. Majdnem 500 nevező van.