Nyitókép: Marc Atkins/Getty Images

Lőw Zsolt: egy robogó vonaton ülök

Infostart
2021. október 16. 14:01
A Chelsea az előző idényben megnyerte a Bajnokok Ligáját, jelenleg pedig vezeti a Premier League-et, de hátradőlni nem lehet. Lőw Zsolt, a csapat magyar másodedzője a BL-győzelem utáni motivációról, a saját feladatáról, Lukaku lehetőségeiről és az Aranylabda-választásról is nyilatkozott a DIGI Sportnak.

"Csúcsra járattuk a csapatot egy kicsit. Fontos, hogy tartsuk a Chelsea-t ezen a szinten, és fejlődni is tudjunk. A nyári átigazolási időszak nagyon jól sikerült, olyan játékosokat tudtunk megszerezni, akikre nagy szükségünk volt, és előre tudunk lépni velük. A BL-győzelem után nagyon nehéz és nagy kihívás, hogy a játékosaink megőrizzék a motivációjukat, de mi egyfolytában ezen dolgozunk. Ha elfelejteni nem is kell a múltat, de előre kell nézni. Ez többé-kevésbé sikerült is, hiszen vezetjük a Premier League-et, ez pedig a visszatükrözése a munkánknak" - mondta a DIGI Sport Premier League Magazinjának, a Háromoroszlán 2.0-nak Lőw Zsolt.

A magyar szakember a másodedzői feladatairól is beszélt: "Ezt nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy mi pontosan a szerepem a csapatnál. Mindent együtt csinálunk az edzéstervezéstől kezdve a keret kialakításán keresztül, az ellenfél feltérképezéséig, a mérkőzéseink elemzéséig. Összeülünk egy kis csoportban, és folyamatosan együtt élünk és dolgozunk, amikor az edzőközpontban vagyunk. A mérkőzéseken is együtt beszéljük meg a látottakat, együtt meséljük el a félidőben a tapasztalatainkat, ezeken próbálunk esetleg változtatni.

Mindig a menedzseré az utolsó szó, de a folyamatokat mindig közösen beszéljük meg,

úgyhogy mindig mindenről elmondhatom a véleményemet. De mindig a vezetőedző - Thomas Tuchel - az, aki a végső döntést meghozza."

Lőw Zsolt ázsiója is nőtt az elmúlt időszakban, de egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy vezetőedző legyen. "Jelen pillanatban egy robogó vonaton ülök, és csodálatos állomásokat érintünk. A futball topcsapataival játszunk, a legjobb klubok és edzők ellen futballozunk, úgyhogy butaság lenne meghúzni a vészféket és kiszállni valahol a félúton."

A vonatra pedig felszállt Romelu Lukaku is, aki parádésan kezdett, de az utolsó öt tétmeccsén nem szerzett gólt. "Lukaku nyilván nincsen könnyű helyzetben, hiszen egy tavalyi BL-győztes csapatba került. Nyilván egy másik stílusból, egy másik ország bajnokságából érkezett. Talán eddig más edzői felfogással is játszott előtte, úgyhogy most meg kell szoknia a csapattársakat és azt a rendszert, amelyben játszunk. Én teljesen biztos vagyok abban, hogy nagyon rövid időn belül az ő nevétől fog zengeni a sajtó, és mindenki róla fog beszélni. Most is elképesztően hasznos tagja a csapatnak, nem csak gólban mérjük a játékát és az erejét, hiszen a pályán és a pályán kívül is rengeteget tesz azért, hogy most azt mondhassuk magunkról, elsők vagyunk a Premier League-ben. A gólok pedig automatikusan jönni fognak, össze fog csiszolódni a játékostársakkal, jobban meg fogják érteni a mozgását és a játékintelligenciáját - ez csak idő kérdése."

Jorginho viszont már beilleszkedett, és sokak szerint az olaszokkal nyáron Eb-t nyert középpályás az egyik nagy esélyese az idei Aranylabda-szavazásnak. Hasonlóan gondolkodik Lőw Zsolt is. "Nem csak a tudásával és a kvalitásában kiemelkedő, hanem az emberi tulajdonságaiban is egy szenzációs ember. Minden nap mosolyog, kedves, nyitott, ránk és az elképzeléseinkre is, nyitott az új dolgokra, és teszi ezt elképesztően nagy életkedvvel, nagyon jó hangulatban. Én abszolút megérdemeltnek tartanám, ha ő nyerné az Aranylabdát, és örülne a szívem, hogy nem mindig csak két-három támadó játékos között dőlne el az év játékosa cím, hanem lehetőség lenne arra, hogy kemény munkával, nagyon nagy fegyelemmel elnyerhet valaki más is egy ekkora kitüntetést."