Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Martinek János: szinte minden téren aratott a magyar öttusa

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. augusztus 29. 16:00
Az InfoRádiónak nyilatkozott a férfi válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint Kovács Sarolta tokiói olimpiai bronzérme és Marosi Ádám hatodik helyezése további lendületet ad a reform előtt álló sportág hazai fejlődéséhez.

Martinek János szerint a férfi és női szakág között kiváló az együttműködés, jól tudnak együtt dolgozni, ami az idei eredményeken is jól látszik, hiszen mind a női, mind a férfi versenyeken, az Európa-bajnokságon, a vb-n és természetesen az ötkarikás játékokon is pontszerző, illetve dobogós helyezéseket hoztak a sportolók.

„Ilyen évet nem is tudom, hogy mikor tudhatott a magáénak az öttusa, amikor szinte minden téren, minden korosztályban szinte arattunk”

– fogalmazott, emlékeztetve, hogy a a férfi junioroknál például két ezüstérem született, de a junior nőknél is volt dobogós helyezés, ráadásul a csapat is nyert. Ahogyan az Európa-bajnokságon szintén volt egyéni és csapat arany, miként a világbajnokságon is, Tokióban pedig Kovács Sarolta révén egy bronz, Marosi Ádámnak köszönhetően pedig egy hatodik – pontszerző – helyezés született.

„Mindez, azt gondolom, mindenképp azt bizonyítja, hogy jó úton haladunk”

– emelte ki a szakember, aki versenyzőként egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok lett 1988-ban Szöulban.

Nehéz kérdés azonban, hogy most, amikor megint reform előtt–közben van a sportág, hogyan lehet majd a 90 perces öttusát a párizsi olimpiáig „túlélni”, hogy közben még az utánpótlás is fejlődjön – értett egyet Martinek János. Szerinte – azzal együtt, hogy az idei évben bizonyították rátermettségüket – a junior korosztálynak át kell alakulnia, a fiatal felnőtteknek pedig föl kell venniük a fonalat, hiszen nem ez az első változás, és a korábbiakat is átvészelték, majd jöttek a sikerek. Ezért bízik abban, hogy a mostani reform sem fogja megtörni azt a lendületet, amiben a magyar öttusa jelenleg van.

A férfi válogatott szövetségi kapitánya a 90 perces öttusát illetően végezetül kiemelte, ahhoz, hogy ezt a formát az edzéseken is kipróbálják, megfelelő infrastruktúrára lenne szükség, tehát, hogy

mind az öt sportág űzhető legyen 500 méteres területen belül,

máskülönben nem igazán valósítható meg az, hogy a versenyzők egyszerre teljesítsék a programot. Hozzátette: a hazai öttusázóknak már volt szerencséjük gyakorolni, sőt, tesztversenyekre is sor került az idei, illetve a tavalyi évben, így tisztában vannak azzal, hogy mi vár rájuk Párizsban, és erre fognak készülni a jövőben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Martinek János: jó úton jár a magyar öttusa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást