Nyitókép: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Max Verstappen olyan helyre került, ahol még sosem járt

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. május 25. 19:31
Most először a holland Max Verstappen áll a Forma–1-es világbajnoki pontverseny élén. A szezon több mint háromnegyede még hátra van, de a Red Bull holland pilótája és a hétszeres világbajnok, Monacóban csak hetedik helyezett Lewis Hamilton elhúzott a mezőny többi tagjától.

Gokartos korszaka óta, a Forma-szériában soha nem állt az élen. A Forma–3-at, ahonnan a Red Bull kötelékébe berült, sem vezette sosem. Mindenképpen ez új helyzet neki, de a kvalitásait meg a fejlődését figyelembe véve, nagyon is megérdemli, hogy most ő vezeti a világbajnokságot – mondta Max Verstappenről Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője az InfoRádióban.

A szekértő szerint lehetett számítani arra, hogy a Red Bull nagyon jó lesz Monacóban, ez így is volt, ugyanakkor a Mercedes szerinte olyanokat hibázott, hogy "ezen a szinten, gyári csapatként ez vállalhatatlan".

Az eddigi ötből három hétvégén Lewis Hamilton győzni tudott a Mercedesszel, tehát az látszik, hogy még egy picit gyengébb autóval is van esélye a győzelemre, ugyanakkor lassan ugyanezt elmondhatja magáról Max Verstappen is, akinek ráadásul kevesebb nagy hibája volt eddig ebben a szezonban. Vámosi Péter szerint ők ketten abszolút kiemelkednek az idei mezőnyből.

"A 23 futamos versenynaptárból lement eddig öt verseny, és már akkora pontelőnyre tettek szert, hogy Valtteri Bottas vagy Sergio Perez, akik nagyon hasonló autót vezetnek, labdába sem rúghatnak a bajnoki címért. Igazából az a meglepő, hogy mindkét csapat hibázott, és most a Mercedes többször is. Az elmúlt hét évben dominált a csapat, és az, hogy öt futam alatt két ekkora hibát is elkövetett, több, mint furcsa" – mondta a szakértő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Forma–1: Verstappen az élen 5 futam után – Vámosi Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást