Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Kato Isszei

Sportközgazdász: már a NOB is komolyan foglalkozhat a B-tervvel

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2021. május 14. 07:15
Negyven japán város mondta le a külföldi sportolók olimpiai edzőtáborát. A települések vezetői a koronavírus-járvány terjedése miatt hozzák meg ezt a döntést. Még mindig nagyobb az esélye annak, hogy lesz idén Tokióban olimpia, de fel kell készülni a B forgatókönyvre is – mondta az InfoRádiónak Dénes Ferenc sportközgazdász.

Bár továbbra is azt tartja, lesznek ötkarikás játékok Tokióban, Dénes Ferenc az InfoRádiónak mégis úgy fogalmazott, ha lesz, az semmiképp sem egy eddig megszokott olimpia lesz, utalva egyrészt a sport világát is egyre inkább érintő politikai mozgalmakra és forrongásokra, de legfőképp a pandémiára. Ráadásul Japánban épp az esemény időpontjában csúcsosodhatnak ki a járvány okozta problémák, ami jelentősen kockáztathatják az olimpia nagy és látványos fesztiváljellegét – fogalmazott a sportközgazdász.

A szakértő szerint mindezek miatt már

a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is komolyan foglalkozhat a B-tervvel, nevezetesen azzal, hogy „mi van, hogyha mégse?”

Annak ellenére, hogy várhatóan mind a szervezők, mind a NOB a legvégsőkig el fog menni, értve ezalatt, hogy bármilyen korlátozott körülmények között is – extrém példaként: „odarepülsz, lősz, visszarepülsz” –, de valamilyen mód legyenek versenyek – tette hozzá Dénes Ferenc, megismételve, hogy bizony benne van a pakliban, hogy nem lesz olimpia.

A sportközgazdász, egyetértve Kulcsár Krisztán, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének korábbi nyilatkozatával maga is úgy véli, ha nem a japánok lennének a házigazdák, akkor már réges-régen nem beszélhetnénk olimpiáról. Kiemelte: nemcsak politikai, hanem morális kérdésekről is szó van, és nyilván nem elhanyagolhatók a gazdasági károk, amelyek a szigetországot érintik. „Van egy bizonyos határ, amikor azt mondják a döntéshozók, »igen, mérlegeltünk, de itt a vége«, bizonyos határokat ugyanis nem lehet átlépni.” Vélhetően ennek a közelében jár Japán, ennek ellenére még

„valóságosan játszódhat a sakkjátszma, hogy a leg…leg…leg…- mód hogyan lehet megvalósítani az olimpia valamilyen változatát”

– fogalmazott.

A „bukta” azonban már megvan,

így a kérdés már csak az, mekkora a veszteség mértéke. Hogy egyszer már halasztották az olimpiát, és tudvalevő, hogy csak korlátozottan, nézők nélkül lehet megrendezni, tehát nem lesznek turisták, legfeljebb minimális számban, mindez horribilis veszteséget jelent. „Ha elmarad, ehhez képest mennyivel nő a veszteség, talán furcsa a számból, de szinte már másodlagos kérdés” – zárta szavait Dénes Ferenc.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sportközgazdász: már a NOB is komolyan foglalkozhat a B-tervvel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást