Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megint az angol csapat győzött a Puskás Arénában

Infostart / MTI
2021. február 18. 21:10
A Tottenham Hotspur magabiztos, 4–1-es győzelmet aratott az osztrák Wolfsberger AC ellen a Puskás Arénában a labdarúgó Európa-liga kieséses szakaszának első fordulójában, a párharc első mérkőzésén.

José Mourinho, a papíron "vendég" londoniak vezetőedzője előzetesen azt ígérte, hogy több kulcsjátékosát is pihenteti a találkozón, de végül csak Harry Kane-t hagyta otthon, a kezdő tizenegyben pedig ott volt többek között a világbajnok francia kapus, Hugo Lloris, a Puskás-díjas dél-koreai Szon Hun Ming és a bajnokikon általában mellőzött Gareth Bale és Dele Alli.

A jóval esélyesebb Spurs Szon, Bale és a brazil Lucas Moura góljával gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést és valószínűleg a továbbjutást is, az osztrák bajnokságban hatodik WAC-nak, amely először szerepelhet kieséses szakaszban a nemzetközi porondon, csak statisztaszerep jutott. Lloris kapuját mindössze egyszer veszélyeztették komolyabban a "vendéglátók", de akkor a hálóőr bravúrral hárított.

A második játékrész elején kissé "magára engedte" a Wolfsberget a Tottenham, s az osztrákok éltek is a lehetőséggel, előbb büntetőből szépítettek, majd kapufát rúgtak. A hajrá aztán megint az angoloké volt, a 88. percben a szünetben beállt Carlos Vinícius megszerezte a negyedik találatukat is, így a Tottenham kedvező helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.

A mérkőzést eredetileg Klagenfurtban rendezték volna, de a Nagy-Britanniából érkezőkre vonatkozó osztrák beutazási korlátozások miatt végül Budapest lett a helyszín. A koronavírus-járvány következményeként a Puskás Aréna ezen kívül még két Bajnokok Ligája-meccsnek is otthont adott, illetve ad a jövő héten: kedden az RB Leipzig itt fogadta az FC Liverpoolt (0-2), jövő szerdán pedig a Manchester City lesz a Borussia Mönchengladbach vendége.

A visszavágót jövő szerdán rendezik.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzések

Wolfsberger AC (osztrák)-Tottenham Hotspur (angol) 1-4 (0-3)

Puskás Aréna, zárt kapus, v: Ali Palabiyik (török)

gólszerzők: Liendl (55., 11-esből), illetve Szon (13.), Bale (28.), Moura (34.), Carlos Vinícius (88.)

Olimpiakosz (görög)-PSV Eindhoven (holland) 4-2 (3-2)

gól: Buhalakisz (9.), M'Vila (37.), el-Arabi (45+2.), Maszurasz (83.), illetve Zahavi (14., 40.)

Young Boys (svájci)-Bayer Leverkusen (német) 4-3 (3-0)

g.: Fassnacht (3.), Siebatcheu (19., 89.), Elia (44.), illetve Schick (49., 52.), Diaby (68.)

Krasznodar (orosz)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-3 (1-1)

g.: Berg (28.), Claesson (69.), illetve Petkovic (15., 54.), Atiemwen (75.)

Braga (portugál)-AS Roma (olasz) 0-2 (0-1)

g.: Dzeko (5.), Mayoral (86.)

kiállítva: Esgaio (54. - Braga)

Slavia Praha (cseh)-Leicester City (angol) 0-0

Crvena zvezda (szerb)-AC Milan (olasz) 2-2 (0-1)

g.: Ben Nabouhane (52. - 11-esből), Pavkov (93.), illetve Pankov (42. - öngól), T. Hernández (61. - 11-esből)

kiállítva: Rodic (77. - Crvena zvezda)

Real Sociedad (spanyol)-Manchester United (angol) 0-4 (0-1)

g.: B. Fernandes (27., 57.), Rashford (65.), James (90.)

korábban:

Wolfsberger AC (osztrák)-Tottenham Hotspur (angol) 1-4 (0-3)

-----------------------------------------------------------

g.: Liendl (55. - 11-esből), illetve Szon (13.), Bale (28.), Moura (34.), C. Vinícius (88.)

Dinamo Kijev (ukrán)-Club Brugge (belga) 1-1 (0-0)

-------------------------------------------------

g.: Bujalszkij (62.), illetve Mechele (67.)