Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Magyar-olasz előtt: egyik kapitány szerint sem lehet úszkálásra számítani

Infostart / MTI
2021. január 7. 18:19
Debrecenben zajlik a férfi vízilabda világliga, a "vég kezdetén" az egymásnak feszülő magyar és olasz válogatott edzője is elmondta várakozásait.

A magyar és az olasz férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is nehéz összecsapásra számít a világliga debreceni európai selejtezőjének pénteki negyeddöntőjében.

Märcz Tamás a csütörtöki online sajtótájékoztatón azt mondta: a nemzetközi felkészülés első lépése az előttük álló világliga. Az olaszok elleni párharcot tradicionálisnak nevezte a magyar szövetségi kapitány, nem csupán azért, mert a világbajnok az Európa-bajnokkal találkozik, hanem azért is, mert mindig kemények és nehezek a két együttes egymás elleni mérkőzései.

Kitért rá,

a felkészülésre összehívott 20-22 játékosból szerencsére nem a koronavírus, hanem a szakmai stáb szelektálta a 15 fős utazó keretet.

Megemlítette: mindkét együttesből hiányoznak fontos játékosok.

"Boldog vagyok, hogy itt lehetünk és újra játszhatunk" - fogalmazott az olasz szakvezető, Alessandro Campagna. Hozzátette: noha a tavalyi esztendő és az olimpia elhalasztása sokkhatásként érte a játékosokat, ám mentálisan erősek, és azzal együtt is tovább készültek, hogy bizonytalan volt, pontosan mire is teszik. Most azonban tavaly március után ismét van cél, és izgalmas mérkőzést vár a magyarok ellen. Az olasz-magyar vízilabda-meccseket az olasz-brazil futballtalálkozókkal állította párhuzamba, hiszen két, az olimpiákon és világbajnokságokon is rendkívül eredményes együttes száll medencébe. Mint mondta, a pénteki találkozó eredményétől függetlenül három nehéz összecsapás vár csapatára, amelyekből fontos információkhoz jut majd az olimpiai felkészülés szempontjából.

Nagy Viktor úgy fogalmazott, ahogy a vízben is minden másodpercben reagálniuk kell a történésekre, úgy a járványhelyzetben is alkalmazkodni kell a körülményekhez. A hálóőr hozzáfűzte: mint mindig, így az "őrült tavalyi év" után is optimista és várakozva tekint a nyár elé.

A világliga európai selejtezőjében nyolc válogatott, a magyar és az olasz mellett Horvátország, Montenegró, Franciaország, Görögország, Spanyolország és Szerbia nemzeti csapata küzd meg egymással. A magyar csapat pénteki negyeddöntős sikere esetén szombaton a Horvátország-Montenegró összecsapás győztesével találkozik. A helyosztókat vasárnap rendezik. Erről a tornáról négy csapat szerepelhet majd a június 26. és július 2. között sorra kerülő Szuperdöntőben.

A tornát az M4 Sport közvetíti.

A program

péntek:

Horvátország-Montenegró 16.45

Franciaország-Görögország 18.30

Olaszország-Magyarország 20.00

(a Spanyolország-Szerbia negyeddöntőt már márciusban lejátszották, ugyanakkor a két csapat most Debrecenben is megmérkőzik egymással egy tét nélküli összecsapáson)

szombat:

az 5-8. helyért: 15.00 és 16.45

elődöntő: 18.30 és 20.00

vasárnap:

a 7. helyért: 15.00

az 5. helyért: 16.45

bronzmérkőzés: 18.30

döntő: 20.00