Nyitókép: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Bahrein margójára: „ezen még a helyi gokartpályán is pironkodnának”

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2020. december 7. 21:39
Sergio Perez, a Racing Point mexikói versenyzője nyerte a Forma–1-es szezon utolsó előtti versenyét Bahreinben. A Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell a Mercedes hibája ellenére legyőzte tapasztalt csapattársát. A hétszeres F1-világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher a Formula-3-as sorozat után a Formula-2-ben is bajnoki címet szerzett.

1970-ben Pedro Rodríguez volt, aki mexikóiként legutóbb nyerni tudott, vagyis bő 50 évvel később Sergio Perez győzelem, igenis, nagyon nagy dolog – vélekedett az InfoRádiónak a Racingline.hu főszerkesztője. Kiváltképp, hogy Perez annak idején 2014-ben nem a legjobb csapatnál kezdett (Sauber), de később a McLarennél sem volt egy évnél tovább maradása, így jelenlegi csapatánál, a Racing Pointnál újra fel kellett magát építenie, miközben már az is kiderült, jövőre nem számítanak rá, tehát jelenleg nincs fix Forma–1-es versenyülése a 2021-es szezonra.

Mindezzel együtt

hab a tortán, hogy az utolsó helyről megszerezte első futamgyőzelmét, amit abszolúte megérdemelte

– tette hozzá Vámosi Péter –, annak fényében is, hogy a Mercedes mekkorát hibázott.

Mint ismert, a német istálló véletlenül olyan gumikat szerelt fel a Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell versenyautójára egy kerékcsere alkalmával, melyek Valtteri Bottashoz tartoztak, ami szabályellenes. A szakember számára egyáltalán nem világos már az sem, hogy a Mercedes két versenyzőjét miért egymás után hívták a boxba, amikor legalább egy kört kellett volna hagyni közöttük, hiszen egyértelmű, bárki is van hátul, mindenképpen időt fog veszíteni. Az pedig, hogy egy ilyen kettős kiállás oltári nagy bakihoz vezethet, az élet bebizonyította. Ráadásul pont egy olyan csapatnál, amely az elmúlt hét esztendőt végigdominálta.

„Olyan szintű amatőr hibát láttunk, hogy a helyi gokartpályán pironkodnának”, elrontva ezzel egy közönségkedvenc versenyét.

Olyan mértékben elbarmolták a Mercedesnél, ami vállalhatatlan – folytatta a szakíró, aki szerint lehet púderezni a dolgot, és rendben van, hogy kaptak 20 ezer dollárnyi büntetést, de ettől még „nem jön vissza az a történet”, hogy átül a leggyengébb istálló autójából a legerősebbébe egy fiatal srác, és egyből beárazza úgy a csapattársat, Valtteri Bottast, hogy az már kellemetlen. Sőt, még izgalmasabb fejlemény, hogy ezek után a Hamiltonnal egyelőre szerződés előtt álló Mercedesnek új ütőkártyája lett az alkudozásra, mondván, itt egy fiatal pilóta, aki hasonló teljesítményre képes, mint ő.

Az InfoRádió sportrovat-vezetője egyetértett abban, hogy Sergio Perez remek teljesítménye kevés lett volna még a győzelmez, ha a hajrában nem vét olyan hibát a Mercedes, amire még nem volt példa a Forma–1 történetében. George Russell ráadásul ezt követő lassú defektjével gyakorlatilag kétszer bukta el a győzelmi esélyét, de legalább pontot szerzett.

A vasárnapi, szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjjal kapcsolatban Farkas Dávid emlékeztetett, a Racing Pointnak – Perez győzelmének köszönhetően – sikerült visszaküzdenie magát a harmadik helyre a konstruktőri versenyben, ami a presztízsértéken túl nem kevés anyagi jelentőséggel bír. Érdekes kérdés továbbá, hogy vajon Lewis Hamilton visszatérhet-e a koronavírus-fertőzése után az utolsó futamra, ellenkező esetben hogyan fog szerepelni az őt helyettesítő Russell Bottassal szemben, akit a mostani futamon lényeglében leiskolázott.

Mick Scumacher – mire lesz elég a két év?

A vasárnap további fejleménye volt, hogy a Forma–2-ben a hétszeres F1-világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher bajnoki címet szerzett. Vele kapcsolatban Vámosi Péter az InfoRádiónak úgy fogalmazott: a német pilóta életében megfigyelhető az a törvényszerűség, miszerint egy adott szériában, legyan szó a Forma–4-ről, a Forma–3-ról vagy a Forma–2-ről, két évet tölt el. Ezekből az első – „jó iparosként” – tanuló év, majd beindul, mint a gőzhenger. Bár nem nyújtott olyan domináns teljesítményt, mint Charles Leclerc vagy George Russell, akik nagyon sok győzelmet és pole pozíciót szereztek az említett kategóriákban korábban, viszont versenykörülmények között addig-addig tudtott „egerészni”, hogy év végén végül övé lett a legtöbb pont.

A Racingline.hu főszerkesztője szerint az amerikai Haas istálló európai csapatfőnöke vélhetően jól fogja tudni kezelni a teljesen újon párosát – Mick Schumachert és Nikita Mazepint –, ami egyben

meglehetősen veszélyes vállalkozás is lesz.

Az biztos, hogy nagyon alulról kell építkeznie a két pilótának, de Mick Schumacher lehet kettejük közül a jobb. Ha 2021-ben pontot szereznek, az már mindenképp fel fog érni egy győzelemmel. A fontosabb – emlékeztetett Vámosi Péter –, ha 2022-ben sikerül az új szabályok révén valóban némiképp összehozni a mezőny elejét és végét, mint ahogyan az az amerikai Indycarnál is látható, vagyis, hogy nem annyira az autók teljesítménye számít, mint inkább a pilóták ügyessége, akkor nagyot lehet villanni. Így

ezalatt a két év alatt dőlhet el, hogy sikerül-e Mick Schumachernek egy olyan bemutatkozás, ami egy top csapathoz, akár a Ferrari ülésébe predesztinálja,

vagy olyan sors jut-e neki, mint amit elmondhat például Bruno Senna, hogy a név önmagában nem minden.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vámosi Péter a Bahreini Nagydíjról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Vámosi Péter Mick Schumacherről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Farkas Dávid a Bahreini Nagydíjról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást