Nyitókép: CC Ortigia/Facebook

Marco Rossi fia már a BL-ben - vízilabdában

Infostart
2020. november 18. 19:19
Először került fel a Bajnokok Ligája főtáblájára az olasz Oritigia, melynek keretében több ismerős arccal is találkozhatunk. Apa és fia is nyilatkozott a Magyar Vízilabda Szövetségnek.

A szicíliai klub, amelyet 1928-ban alapítottak, itthon jobbára a női csapat miatt ismert, ők rendszeres résztvevői a nemzetközi sorozatoknak, 2004-ben és 2005-ben például megnyerték a LEN Kupát. A férfiak először jutottak el a főtáblára (rögtön első próbálkozásra) azzal, hogy a csoportdöntőben – némi meglepetésre – 9-8-ra legyőzték a Mladost Zagrebot. Az Ortigia végül egy 4-2-es utolsó negyeddel fordította maga javára a meccset, amelyen Simone Rossi két gólt is szerzett.

Az olasz játékos, Marco Rossi fia a waterpolo.hu-nak elmondta, természetesen nagyon izgatottak voltak az első BL-szereplés miatt. "Úgy voltunk vele, hogy minden meccsen úgy ugrunk vízbe, hogy semmi veszítenivalónk nincs, csak élvezni és megélni akartuk a pillanatot.

De aztán az első meccs után azt éreztük, sikerülhet elérni a döntőt.

Nyilván álmodoztunk is róla, később pedig meccsről meccsre magabiztosak és erősek voltunk."

Azt mondta, hogy bár a Jadran és a Barcelona is nagyon kemény ellenfél volt, a legnehezebb meccs a Mladost ellenit tartja, hiszen nagyszerű csapat nagyon jó játékosokkal. "Úgy éreztem, hogy a Szolnok erősebb lehet náluk, de a horvátok nagyon jól játszottak ellenük is" – utalt arra, hogy a magyar csapat a 18-18-as döntetlent játszott a zágrábiakkal és gólkülönbséggel maradt le a főtábláról.

A játékos, aki 2019-ben igazolt a Posillipo Napolitól Szicíliába, optimistán nyilatkozott az amúgy bivalyerős csoportról (Jug Dubrovnik, Olympiakosz, Spandau, Marseille): "semmi veszítenivalónk nincs. Játszunk, és meglátjuk, mi lesz, mindent meg fogunk tenni, hogy a legjobbunkat hozzuk. Aztán lehet, hogy szerencsénk lesz."

Nem maradhatott ki az interjúból édesapja munkája és sikere sem a magyar labdarúgó-válogatottal.

„Nagyon büszke vagyok édesapámra és az egész magyar válogatottra is. Nagyszerű mérkőzéseket játszottak, és a legjobbakat kívánom nekik a jövőre is. Magyarország nagy sportnemzet, a magyarok sok mindenre képesek, mindent megtesznek a hazájukért. Szerdán a törökökkel játszik a csapat, nézem majd a meccset és szurkolok nekik: hajrá, magyarok!"

A koronavírus-fertőzésben szenvedő Marco Rossi is megszólalt a szövetségnek. Azt mondta, egyre jobbanvan, napról napra határozottan javulni érzi az állapotát. Büszkén és elismerően szólt fia és a csapat teljesítményéről: "Nagy eredmény ez az Ortigiának, mert most először jutottak tovább Európa legjobb csapatai közé, ami nagy lökést ad nekik a közeljövőre. Jó képességű játékosok alkotják a csapatot, erősek, eltökéltek és végre meglett az eredménye a kemény munkájuknak."

Azzal kapcsolatban, hogy fia két gólt lőtt a zágrábiaknak, rámutatott: Simone annak ellenére lőtt gólokat, hogy nem ez az erőssége, hiszen inkább bekkben játszik. "De a Mladost ellen tényleg kifejezetten jó teljesítményt nyújtott" - értékelt. Az edző megemlítette még, hogy valóban volt szó arról, hogy fia Magyarországon játsszon, aminek nagyon örült volna, de nem jött össze.

Simone Rossi mellett a magyarok számára ismerős lehet a CC Ortigia legendás kapusa, Stefano Tempesti, aki olimpiai ezüstérmesként és világbajnokként még 41 évesen is a vízben bizonyít, valamint a montenegrói Stefan Vidovic is, aki Debrecenben kezdte légiós pályafutását (nem sokkal azután, hogy 4 góllal mutatkozott be a magyar válogatott ellen 2017-ben).