Nyitókép: MTI/EPA/Diego Azubel

Mégsem ír történelmet a Forma-1 és Vietnam

Infostart / MTI
2020. október 16. 09:42
A szervezők is lemondtak a vietnami futamról: véglegessé vált, hogy nem rendezik meg novemberben sem. Itt a versenyhelyszínek frissített listája.

A délkelet-ázsiai országban eredetileg áprilisban került volna sor a versenyre utcai pályán Hanoiban, de a koronavírus-járvány miatt az őszi pótlás sem jön össze. A Forma-1 idén márciusban nem tudott elrajtolni, az első versenyeket júliusban rendezték, és számos változtatással 17 futamot terveztek az eredeti 22 helyett. Az augusztusi módosított naptárban már nem szerepelt a vietnami verseny, de a helyi szervezők pénteken hivatalosan is jelezték, hogy nem is tudnák lebonyolítani. Közleményükben úgy fogalmaztak, hogy nagyon fájdalmas, de szükségszerű döntést voltak kénytelenek meghozni, és az eddig értékesített jegyek árát visszatérítik.

A hanoi városi hatóságok még bíztak benne, hogy novemberben meg tudják rendezni az F1 történetének első vietnami futamát, de Le Ngoc Chi, a nagydíjat szervező cég ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy nem volt más választásuk, mint a törlés.

A hátralévő Forma-1-es versenyek:

október 23-25.: Portugál Nagydíj, Portimao

október 30.-november 1.: Emilia Romagna Nagydíja, Imola

november 13-15.: Török Nagydíj, Isztambul

november 27-29.: Bahreini Nagydíj, Szahír

december 4-6.: Szahír Nagydíj, Szahír

december 11-13.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi