Nyitókép: MTI/EPA/Mark Thompson

Szakértő: érthetetlen, már-már nem elegáns a Honda lépése

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2020. október 2. 15:19
Rendkívül nehéz feladat előtt áll a Red Bull, mert a 2021-es idény végén kivonul a Forma-1-ből motorszállítója, a Honda. A japán cég nem először hagyja el az autósport elitkategóriáját.

A Racingline.hu főszerkesztője az InfoRádiónak nyilatkozva emlékeztetett, már a 90-es években is egy nagyon sikeres McLaren Honda-korszak után döntöttek úgy, hogy „ennyi volt”, de akkor legalább a tuningcégükön, a Mugenen keresztül maradtak, a további siker viszont elmaradt. Legutóbb, amikor kivonultak a Forma-1-ből, az a 2008/2009-es gazdasági válságnak volt betudható, amikor több gyártó is azt mondta, hogy egyelőre elég a száguldó cirkuszból, mert az pokolian drága. Vámosi Péter érdekességként jegyezte meg, akkor a Honda gyári csapatát felvásárló Ross Brawn egy motorcserén kívül mást nem tett, mégis egyből világbajnokok lettek Jenson Buttonnal.

A szakember furcsának találja, hogy

pont akkor száll ki a Honda, amikor az egész széria a költségcsökkentés irányába mozdul,

aminek elviekben kézzelfogható jelei is lesznek az elkövetkezendő években. Sőt, 2023-ban olyannyira befagyasztanák a fejlesztéseket a Forma-1-ben, hogy nagyon is belátható lenne a vége egy ilyen típusú motornak – tette hozzá. Hogy ennek ellenére azt mondja a japán gyártó, hogy kiszáll, az egyfelől érthetetlen és furcsa, és már-már nem is elegáns. Pláne úgy, hogy többé-kevésbé

a Honda az egyetlen olyan gyártó, amely a hibrid korszak legsikeresebb csapatának, a Mercedesnek a nyomába tud eredni

Max Verstappennel és a Red Bull-lal – fogalmaztott Vámosi Péter.

A Racingline.hu főszerkesztője egyetértett, hogy 2022-ben nagyon képlékeny, hogy hogyan is néz majd ki a motorszállítók helyzete.

Mercedes? Ferrari? Renault?

Szerinte Adrian Newey – a Red Bull mérnöke – biztosan örülne egy mercedeses motormegoldásnak, tekintve, hogy nem egyszer kijelentette, hogy ő megcsinálja a lehető legjobb autókat, és most már csak egy jó motor kellene a csapatnak. Ugyanakkor a másik oldalról a gyári csapattal rendelkező német motorgyártó is tisztában van ezzel, és pont emiatt több, mint valószínű, nem fog a Red Bull Mercedes-motort kapni – magyarázta Vámosi Péter. „Ez a történet kilőve.”

A Ferrarival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egy átmeneti időszakra őket érzi a legerősebb jelöltnek, ugyanakkor a lehető leggyengébb erőforrásnak is mutatkozik a tavalyi botrányok után. Így elvileg marad a Renault, a francia gyártót viszont évekig sértegették – tette hozzá a szakember.

Vámosi Péter kiemelte viszont, hogy azért lenne nagyon égető megoldást találni, mert a 2022-es autókat, még ha jelenleg a koronavírusos 2020-ban járunk, de

már elkezdték tervezni, és nagyon nem mindegy, hogy milyen motor köré kellene kitalálni valamit.

Főleg egy olyan korszakban, amikor a Forma-1 kezd „indycarosodni”, olyannyira szűkre szabva a keretet a mérnökök számára, hogy nagyon egyenautó hatást fog mindez kelteni a 2022-es időszaktól kezdődően.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kivonul a Honda 2021 után – Vámosi Péter főszerkesztő, Racingline.hu
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást