Nyitókép: MTI/Varga György

Ellopták a tervezett MotoGP-pálya alapkövét

Infostart
2020. július 9. 12:40
A félkész állapotú Balatonring nem kell senkinek, az enyészeté lett a terület.

Tíz évvel ezelőtti tervek szerint a Sávoly melletti Balatonring adott volna otthont a MotoGP magyar nagydíjaknak. A pálya alapkövét 2008-ban tették le, már 2009-ben futamot terveztek a pályára. Az eredetileg 80 millió euró összköltségvetésű fejlesztés 2010-ben leállt.

A területet félkész állapotban hagyták maguk mögött a levonuló munkagépek. A spanyol fejlesztők két év alatt 30 millió eurót fektettek a projektbe. Ebből elkészült a 4232 méter hosszú pálya nyomvonala a földmunkáig. Teljesen kiépült a víz-, csatorna, valamint az elektromos hálózat. Tulajdonképpen az épületek és a pályaszerkezet kialakítása maradt hátra.

A Balatonring végül kalapács alá került csupán 1,5 milliárd forintos kikiáltási áron, miközben 3,5 milliárd forintnyi követeléssel volt már megterhelve. De senki nem akart versenypályát venni. Az árverés eredménytelenül zárult. A pálya azóta az enyészeté, még az alapkövet is ellopták – írja a sonline.hu.

Végül lesz MotoGP Magyarországon, de Hajdúnánáson, ahol 65 milliárd forintos beruházással épül meg a multifunkciós versenypálya.

Schuller Tibor, Sávoly polgármestere arról beszélt: eddig legalább a remény megvolt, hogy befejezik a Balatonringet. Már csak azért is, mert a státuszát tekintve a sávolyi MotoGP-pálya még mindig államilag kiemelt beruházásként van nyilvántartva. Szerinte az ésszerűség azt diktálta volna, hogy amit már elkezdtek, azt fejezzék be, ráadásul nagyon jó az elhelyezkedése, közel van az autópálya, a Balaton, a sármelléki reptér