Nyitókép: Pixabay

Egyelőre "hajléktalan" a magyarországi WTA-tenisztorna

Infostart
2020. január 22. 14:14
Február derekán rangos teniszversenyt rendeznének a második legnagyobb magyar városban, csak egyelőre azt nem tudni, egyáltalán tényleg Debrecenben lesz-e a viadal.

Február 17-23., Budapest, összdíjazás: 252 750 dollár. WTA női tenisztorna. Csak éppen azt nem tudni, hogy hol.

Hétfőn még úgy tűnt, a debreceni Főnix Csarnok fogadja be az eseményt, ám a Népszava most úgy tudja, a csarnok akkor foglalt, amiről már értesítették is a nemzetközi szervezetet.

A szabályok szerint el lehet térni az eredeti helyszíntől - pikáns, hogy az Budapest lett volna, az ottani helyszín viszont szintén nem állt rendelkezésre, így jött a képbe Debrecen, noha az a szabályos 200 kilométernél távolabb van az eredeti helytől.

A mostani torna kálváriája 2018-ban kezdődött, amikor a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) egy szakmai anyagában leírta, nem kívánja meghosszabbítani azt a hároméves szerződést, amely tavaly járt le, és amelyet a februári budapesti fedettpályás WTA-verseny rendezésére kötött egy amerikai céggel (IMG).
Az egyik fő indok az volt, hogy nem szerencsés a februári időpont, hiszen a kiemelkedő játékosok többsége ekkor az azonos héten rendezendő dubaji tornán játszik, emellett pedig a költségek szempontjából is kedvezőbb egy szabadtéri verseny rendezése.

A magyar kormány közben úgy döntött, hogy a Római Teniszakadémián korábban éveken át nagy sikerrel megrendezett Hungarian Grand Prix WTA-verseny kerüljön vissza Budapestre 2019-től 2023-ig, erről kormányhatározat is született. A viadal helyszíne az elmúlt években Bukarest volt. Tavaly is a román fővárosban került sor a versenyre, mert az MTSZ szerint a Grand Prix jogtulajdonosa, Márky Jenő nem adott időben megfelelő tájékoztatást a szövetség részére, amely emiatt nem tudta megfelelően segíteni a budapesti lebonyolítás előkészületeit.

Erre az évre ez az érvelés már nem állja meg a helyét, ehhez képest a WTA hivatalos naptárában még most is a februári fedettpályás verseny szerepel. A WTA álláspontja szerint amíg az IMG nem mondja vissza versenyt, addig más nem léphet a torna helyére. Az MTSZ azt állítja, nincs köze az IMG-tornához, ehhez képest az MTSZ főtitkára, Richter Attila szerepel a versenykiírásban az esemény tornaigazgatójaként. Ráadásul a lap információja szerint Richter aktívan részt vett a helyszín keresésében, többek között Debrecenben is ő érdeklődött a rendezési lehetőségekről.