Nyitókép: manyokiattila.hu

Elsőre majdnem meghalt, másodszorra világrekordot döntött a magyar úszó

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. november 23. 08:28
Elkészült a Mányoki Attila elmúlt két évét bemutató dokumentumfilm, amely elsősorban az Északi-csatorna átúszásáról és az Ocean's Seven-sorozat összesített világcsúcsának megdöntéséről szól.

Egy zalaegerszegi hosszútávúszónak, Mányoki Attilának sikerült az, ami magyar embernek még sohasem, de a világon előtte is mintegy tucatnyi extrémsportolónak: hétfő délutánra sikeresen átúszta a Föld mind a hét óceáni szorosát (Ocean's Seven). A sorozatot 2013. augusztus 20-án kezdte a La Manche-csatorna átúszásával.

A sportoló 2018-ban kis híján életét vesztette a medúzacsípések miatt. "Mielőtt Attila nekilátott, ahogy akkor ő gondolta, az utolsó úszásához, megkeresett minket. Én kaptam meg a lehetőséget, hogy kiutazzunk Attilával Észak-Írországba.

Majdnem meghalt, de miután felépült, azt mondta: újra megpróbálja.

Mi úgy döntöttünk, hogy 2019-ben is vele tartunk és befejezzük a filmet" - magyarázta Szentes Richárd rendező.

Arra a kérdésre, mi volt a legnagyobb kihívás a forgatás alatt, a rendező azt válaszolta: amikor Attilát ki kellett húzni a vízből. Az úszó félholt állapotban volt,

a kapitány azt mondta a stábnak, hogy ébren kell tartani Attilát amíg a partra érnek, különben meghal.

"Át kellett váltanom szerkesztőből emberré, ez meghatározó esemény lesz egész életemben" - mondta a szerkesztő-rendező.

2019 augusztusában aztán sikerült az utolsó nagy feladatot is kipipálni: az északír Donaghadee partjainál ugrott vízbe, hogy átússza az Északi-csatornát, és mintegy 40 kilométer megtétele után kikászálódjon a 14 fok körüli vízből a skóciai Portpatrick kikötőjénél.

"Biztosak voltunk benne, hogy sikerülni fog az átúszás Attilának. Már előtte levő este is láttuk a nyugalmat a szemében, ami minket is nyugodtsággal töltött el" - mesélte Szentes Richárd.

Mányoki Attila három és fél perccel döntötte meg az Ocean's Seven világcsúcsát.

Mányoki Attila az InfoRádió Aréna című műsorában is beszélt a kalandjairól:


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dokumentumfilm Mányoki Attiláról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást