Nyitókép: MTI/EPA/Mauri Ratilainen

Lang Ádám: nem tudjuk elhinni magunkról, hogy képesek vagyunk nagy dolgokra

Infostart
2019. november 22. 17:00
A walesi vereség alkalmával pályára lépett válogatott labdarúgó szerint a labdarúgók tudatalattijában benne van az állandó kritika, ami sok rossz döntés forrása.

Még az Eb-pótselejtezős sorsolás előtt adott interjút a magyar labdarúgó-válogatott walesi vereség egyik résztvevője a DIGI Sport tévének. Lang Ádám, a nemzeti együttes középhátvédje elmondta, pontosan tudja, milyen hibái voltak a cardiffi összecsapáson, az összképről pedig mindent elmond, hogy kikaptak.

"Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, ahol azt éreztem, hogy kicsit bátortalanok, ötlettelenek vagyunk a támadás felépítése kapcsán. Ők szervezetten védekeztek és a kontráikból indítottak veszélyes akciókat. Átengedték nekünk a kezdeményezést, és nem tudtunk élni vele" - foglalta össze a benyomásait a labdarúgó.

A ciprusi Omonia Nicosia játékosa szerint nem alakítottak ki komoly gólszerzési lehetőséget egy helyzetet leszámítva, míg a hazaiak az összes alkalommal éltek; Wales "úgy kontrollálta a mérkőzést, hogy nem is volt nála a labda", ami a magyar csapat elbizonytalanodásához vezetett.

Elárulta,

Marco Rossi szövetségi kapitány azt kérte a csapattól, hogy ha náluk van a labda, ne kockáztassanak, menjenek csak a biztosra.

Arra reagálva, amit a kapitány a mérkőzés után nyilatkozott ("képességbeli problémák vannak"), azt mondta, nem tudja, milyen képességekre gondol a kapitány.

"Valamilyen szinten egyet tudok érteni ezzel, de a hiányosságaink nem technikaiak, a taktikát betartjuk, az erőnlétünk pedig versenyképes. Ami képességhiányt tudnék mondani, az az, hogy döntő helyzetekben a fejünk nem feltétlen van ott. Amikor kellene az a plusz, egy lefordulás, egy kulcspassz, egy döntés, egy befejezés, nekünk nincs meg, Walesnek megvan.

Sokszor egyáltalán nem vagyunk képesek elhinni magunkról, hogy képesek vagyunk fantasztikus dolgokat csinálni, csak mondjuk ötmeccsenként egyszer"

- tárulkozott fel Lang Ádám, aki emlékeztetett a 2016-os Eb-re, amikor Ausztriát lefutballozták, holott magasabban jegyzett csapat volt akkor. "Semmiféle nyomást, rizikót nem éreztünk, ilyen lelkiállapotban voltunk. Kimentünk és csináltuk a dolgunkat. A mostani sorozatban senki nem számított arra, hogy a horvátokat meg fogjuk verni. Nyilván lenéztek minket, de kellettünk mi is ahhoz, hogy szépen ki tudjuk hozni a labdát, nagyobb legyen az önbizalmunk, a labdás embernek több önbizalma legyen."

Szerinte a játékosok tudatalattijába bedolgozza magát, hogy mit írnak a válogatottról az interneten és a lapokban.

A walesieket elemezve kitért rá, hogy "Bale, Ramsey és James bármikor ki tudja hozni a labdát két ember közül", jó irányba fordulnak, kulcspasszokat adnak, jó a sebességük, ami szintén komoly gondokat okozott.