Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Egy országos bajnokság - szakajtónyi olimpiai döntő szintjén

Infostart / MTI
2019. július 28. 20:21
Négy számban is megvédte címét a tavalyi győztes a szolnoki kajak-kenu országos bajnokság vasárnapi zárónapján, amelyen a 200 és 5000 méteres döntőket bonyolították le.

A legrövidebb távon a kenus Hajdu Jonatán duplázott, előbb egyesben, majd dunaferres klubtársával, Slihoczki Ádámmal párosban is megismételte 2018-as sikerét, s így összesen három aranyéremmel zárta a mostani versenyt.

Ugyancsak három elsőséget gyűjtött a győriek kenusa, Balla Virág, aki ezúttal is Devecseriné Takács Kincsővel indult C-2 200-on, s az ezen a távon szinte hihetetlennek tűnő közel 4.5 másodperces előnnyel nyert. A duó megvédte címét.

A háromnapos viadal egyik leglátványosabb jelenete volt, hogy a férfi kajaknégyesek eredményhirdetésekor 16-an álltak a dobogón, a harmadik helyen ugyanis holtverseny alakult ki.

A számot az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő 500-as kvartett, Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István és Tótka Sándor nyerte.

A pénteken kezdődött ob a délutáni 5000 méteres döntőkkel zárult, ezekben a kajakosoknál a címét megvédő Noé Bálint, valamint Somogyi Szilvia, a kenusoknál pedig Viola Viktor és Lakatos Zsanett diadalmaskodott.

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):
férfiak:
200 m:
K-1:
1. Csizmadia Kolos (Fémalk Bomba AVSE) 36.041 másodperc
2. Apagyi Levente (Fémalk Bomba AVSE) 36.226
3. Dudás Miklós (Fémalk Bomba AVSE) 37.746
K-2:
1. Balaska Márk, Apagyi Levente (Budapesti Honvéd SE, Fémalk Bomba AVSE) 32.679 mp
2. Csizmadia Kolos, Havasi Gergő (Fémalk Bomba AVSE) 34.264
3. Erős Patrik, Hérics Dávid (Graboplast Győr) 34.279
K-4:
1. Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István, Tótka Sándor (NKM Szegedi VSE, UTE) 29.470
2. Balaska Márk, Apagyi Levente, Csizmadia Kolos, Kovács Márk (Budapesti Honvéd SE, Fémalk Bomba AVSE) 30.440
3. Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek (Graboplast Győr, UTE, Szarvas)
és Obert Ákos, Erős Patrik, Hérics Dávid, Lazur Barnabás (Graboplast Győr)31.710-31.710
C-1:
1. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 42.132 mp
2. Korisánszky Dávid (Budapesti Honvéd SE) 42.512
3. Fekete Ádám (UTE) 43.287
C-2:
1. Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán (Dunaferr) 39.477 mp
2. Fekete Ádám, Szőke Attila (UTE) 40.697
3. Sáling Áron, Takács Mihály (Graboplast Győr) 41.827
C-4:
1. Fekete Ádám, Lelovics Dávid, Moldován Milán, Szőke Attila (UTE, MTK) 37.425
2. Takács Mihály, Sáling Áron, Hajnal Jenő, Horváth Ákos (Graboplast Győr) 37.655
3. Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás (Budapesti Honvéd SE, KSI SE) 37.685
5000 m:
K-1:
1. Noé Bálint (Budapesti Honvéd SE) 19:18.495 perc
2. Solti László (Vasas) 19:20.070
3. Erdőssy Csaba (Graboplast Győr) 19:37.755
C-1:
1. Viola Viktor (DVTK) 22:45.946 p
2. Slihoczki Ádám (Dunaferr) 23:08.841
3. Bucsi Bence (Dunaferr) 23:27.541
nők:
200 m:
K-1:
1. Lucz Dóra (UTE) 42.471 mp
2. Orosz Adrienn (DVTK) 43.606
3. Fazekas-Zur Krisztina (Graboplast Győr) 43.866
K-2:
1. Szénási Zsófia, Malcsiner Eszter (UTE) 40.148 mp
2. Szendy Lilla, Szabó Ágnes (KSI SE) 41.963
3. Horváth Alexandra, Verbőczi Eszter (NKM Szegedi VSE) 42.433
K-4:
1. Szendy Lilla, Budai Gvendolin, Szabó Ágnes, Rugási Csilla (KSI SE) 37.692 mp
2. Fülöp Fatime, Kulcsár Csenge, Szabó Lili, Párdi Viktória (City-Gas Tiszafüred) 37.827
3. Kovács Petra, Marek Bianka, Kovács Natália, Hujber Flóra (Graboplast Győr) 39.542
C-1:
1. Nagy Bianka (NKM Szegedi VSE) 49.788 mp
2. Lakatos Zsanett (UTE) 51.123
3. Molnár Rebeka (Graboplast Győr) 52.828
C-2:
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 46.286 mp
2. Lakatos Zsanett, Mile Sára (UTE) 50.716
3. Mannheim Melitta, Meczkó Viktória (Tiszaújváros) 52.566
5000 m:
K-1:
1. Somogyi Szilvia (MTK) 21:25.070 p
2. Horváth Alexandra (NKM Szegedi VSE) 21:25.665
3. Kulcsár Csenge (City-Gas Tiszafüred) 21:31.650
C-1:
1. Lakatos Zsanett (UTE) 24:58.631 p
2. Molnár Csenge (NKM Szegedi VSE) 25:50.241
3. Kulcsár Dorina (Dunaferr) 26:11.276