Raonic lesz Fucsovics következő ellenfele

Infostart / MTI
2019. június 12. 17:54
Fucsovics Márton három mérkőzéslabdát hárítva három szettben legyőzte a georgiai Nikoloz Baszilasvilit a 754 540 euró összdíjazású, stuttgarti füvespályás férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.

A rangsorban 52. magyar teniszező és a világranglistán 17. riválisa idén már negyedszer csapott össze egymással: eddigi három mérkőzésükből kétszer Fucsovics örülhetett.

Stuttgarti mérkőzésük gyors brékváltással kezdődött, majd bár ezt követően is volt mindkét játékosnak lehetősége fogadóként is, rövidítés döntötte el a szettet: ebben Fucsovics első két adogatópontját elbukta, ez pedig a játszmába került.

A második felvonásban egyértelműen a nyíregyházi játékos volt fölényben, sokkal hatékonyabban adogatott riválisánál - sikeres első szervái mögött például mindössze egy pontot veszített el -, kétszer is brékelt, így 28 perc alatt egalizált.

A döntő szett ismét nagy küzdelmet hozott, és bár Fucsovics 1:2-nél semmire bukta a szervajátékát, egyből vissza tudott brékelni. Baszilasvilinek 5:4-es vezetésnél három mérkőzéslabdája is volt, a magyar játékos azonban mindet hárította, majd azonnal elvette georgiai riválisa adogatását és kiszerválta a 2 óra 15 perces találkozót.

Fucsovics a negyeddöntőben a 6. helyen kiemelt kanadai Milos Raoniccsal találkozik. A hatodik helyen kiemelt játékos a szerdai nyolcaddöntőben a francia Jo-Wilfried Tsonga felett diadalmaskodott három szoros szettben, 2 óra 27 perc alatt.

Fucsovics és Raonic eddig egyszer találkozott: tavaly ugyanezen a tornán, egy fordulóval korábban a kanadai teniszező nyert két játszmában, 6:2, 6:4-re.

Eredmények, nyolcaddöntő:

Raonic (kanadai, 6.)-Tsonga (francia) 6:4, 6:7 (5-7), 7:6 (7-1)

Fucsovics Márton-Nikoloz Baszilasvili (georgiai, 4.) 6:7 (4-7), 6:2, 7:5

páros:

Fucsovics Márton és az olasz Matteo Berrettini párosa az első fordulóban, a 16 között búcsúzott a 754,5 ezer euró (242 millió forint) összdíjazású stuttgarti füvespályás férfi tenisztornán.

Fucsovics Márton-Nikoloz Baszilasvili (georgiai, 4.) 6:7 (4-7), 6:2, 7:5

Raonic (kanadai, 6.)-Tsonga (francia) 6:4, 6:7 (5-7), 7:6 (7-1)