Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

"Hatalmas dolog egy ember életében" - magyar edzők, akik Bajnokok Ligáját nyertek

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2019. május 14. 13:05
Több magyar edző is magasba emelhette már a sportága legrangosabb klubtrófeáját, a Bajnokok Ligája-serleget. Danyi Gábor már a kézilabda világában sem az első.

Danyi Gábor a harmadik magyar kézilabdaedző, aki női klubcsapattal megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatnak számító Bajnokok Ligáját, vagy ahogy korábban nevezték, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Vezetésével a Győr most megvédte címét a BL-ben, miután a budapesti döntőben 25-24-re nyert az orosz Rosztov-Don ellen. A csapatnak ez volt az ötödik BL-győzelme, most egymást követő harmadik évben nyertek a kisalföldiek, de magyar vezetőedző irányításával először hódították el a legrangosabb európai trófeát.

"Szerintem az döntött, hogy egész évben sokkal stabilabbak voltunk. Nem a mostani felkészültség, nem az Ambros Martín-Danyi Gábor picit felfújt, kreált, vélt vagy valós különbségei. Egész évben azok voltunk, akik voltunk. Számomra az, hogy veretlenül kerültünk el idáig, szintén nem volt jelentős. De

ahogy eljutottunk, ahogy cserélni tudtunk és amilyen csapat voltunk, biztos voltam benne, hogy nem lesz gond"

- mondta az InfoRádióban Danyi Gábor.

Mellette 1982-ben Mocsai Lajos a Vasas, míg 1999-ben Zsiga Gyula a Dunaferr nőicsapatával hódította el a trófeát.

A magyar férfi vízilabda olimpiai sikerein túl a legrangosabb európai kupasorozatban is letette névjegyét. A Vasas férfi pólócsapata 1980-ban és 1985-ben Rusorán Péter irányításával szerezte meg a végső győzelmet. Azt a csapatot olyan klasszisok alkották, mint Csapó Gábor, Faragó Tamás és Kenéz György.

Az OSC férficsapata szintén két aranykort ért meg, amikor magyar edző dirigált a medence partján. Az 1972-73-as szezon végén Mayer Mihály, a '78-'79-es idény fináléjában pedig Konrád János lehetett büszke a tanítványaira.

A jelegleg a Szolnok szakmai igazgatójaként dolgozó Kovács István vezetőedzőként 1994-ben az Újpesttel, 2004-ben pedig a Honvéddal írt sporttörténelmet. A 2004-es finálé után Kovács István így nyilatkozott a Magyar Televíziónak: "Eszembe jutott a tíz évvel ezelőtti esemény, mert úgy érzem, hogy

ez hatalmas dolog egy ember életében, egy csapat életében is, függetlenül attól, hogy hamar elfelejtődik, a sport ugyanis nem erről szól, mindig inkább a teljesítményről."

2017-ben Cseh Sándor a Szolnok vezetőedzőjeként emelhette magasba a BL-trófeát a Duna Arénában. A tréner akkor az InfoRádióban is értékelte a döntőt.

"Lehet, furcsán fog hangzani, hogy így kellett lennie, mert nyilván nem, de azért egy olyan év végén, utolsó meccsén, ahol minden sorozatban nyertünk, amelyen elindultunk, a sorozatban veretlenül nyertük a Bajnokok Ligája döntőjét is. Azt kell mondanom, hogy ez az a kategória, amikor egy éven keresztül minden sikerül. Ehhez mi kell? Nyilván

kell egy jó csapat is, egy egész évben egységes csapat, de amit én kiemelnék, hogy egyéni teljesítmények kellenek, mert akkor lehet nagy dolgokat végbevinni"

- mondta Cseh Sándor.

Arra is van példa, hogy magyar pólóedző külföldi klubcsapattal jutott a csúcsra. Markovits Kálmán 1982-ben a Barcelonával nyert BEK-et. Kásás Zoltán pedig két csapattal lett Európa legjobbja: 2000-ben a szerb Becsejjel, majd két évvel később a görög Olimpiakosz Pireusszal lett BL-győztes.

A női röplabda hívei 1973-ban örülhettek magyar sikernek, miután a Nehézipari Minisztérium női csapata megnyerte a BEK-et. A döntő napján Héra Gábor ült a kispadon, ugyanis Kovács Endre vezetőedző nem utazott el a csapattal a torna fináléjára.

Egymás után kétszer -1961-ben és 1962-ben - Guttman Béla a Benfica labdarúgócsapatát BEK-győzelemig vezette.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
BL-győztes magyar edzők
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást