Büntetőkkel kapott ki az U17-es csapat

Infostart
2019. május 13. 22:12
Nem jutott az elődöntőbe az U17-es magyar labdarúgó-válogatott az írországi korosztályos Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel kikapott a spanyol együttestől.

Az első félidő nagyon alacsony színvonalú játékot hozott, mert mindkét csapat játékosai rendkívül pontatlanul futballoztak, sok volt a technikai hiba is. A magyar védelem két meccs eleji megingását kihasználva komoly gólhelyzete csak a spanyoloknak volt: előbb a keresztléc még kisegítette Preisinger gárdáját, másodjára viszont betaláltak a spanyolok. A szünetig maradt a csapongó játék, így kevés támadás jutott el az ellenfél kapujáig.

A folytatásban emelkedett a színvonal, a magyar csapat játéka pedig már a korábbi találkozók stabilitását idézte, a szórványos ellentámadások egyikéből pedig Ominger Gergő csavart gyönyörűen a spanyol kapu bal oldalába. Az egyenlítést követően kiegyenlített volt a játék is, de helyzetig egyáltalán nem jutottak a csapatok. A hajrában viszont a spanyolok beszorították az elfáradó magyarokat, akik hősiesen védekezve megőrizték a döntetlent, amelyhez kellett néhány kapusbravúr is.

Az U17-es kontinensviadalon ha nincs döntés a rendes játékidőben, akkor rögtön tizenegyesek következnek, amelyben a spanyolok mind az öt embere betalált, míg a magyaroknál az utolsó, ötödik körben Németh András lövését hárította a spanyol hálóőr.

Preisinger Sándor szövetségi edző együttese három győztes csoportmérkőzésével így is benne van a két legjobb negyeddöntős kiesőben, azaz megküzdhet az ötödik helyért Belgiummal, a párharc győztese pedig kijut az őszi, brazíliai világbajnokságra. Érdekesség, hogy az Eb-selejtezők elitkörében - már egyaránt biztos Eb-résztvevőként - találkozott egymással a két csapat, akkor a belgák 4-2-re nyertek.

A helyosztót közép-európai idő szerint csütörtökön 13 órától rendezik Dublinban.