Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Csányi Sándor egy magyar BL-döntő esélyeiről is beszélt

Infostart
2019. február 8. 08:10
A Magyar Labdarúgó-szövetség első emberét, Csányi Sándort a nemzetközi, valamint az európai szervezet is alelnöknek választotta.

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét csütörtökön megválasztották az európai szövetség (UEFA) egyik alelnökének, valamint újraválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnökévé és az UEFA végrehajtó bizottsági tagjává is.

„A magyar labdarúgás fejlődését ismerték el azzal az európai sportvezetők, hogy e két tisztségre második alkalommal is megszavaztak – mondta a döntést követően az mlsz.hu-nak Csányi Sándor, aki emlékeztetett a magyar futball előtt álló páratlan sorozatra. "Májusban Budapesten lesz az év női labdarúgó-eseménye, a BL-döntő, jövőre a valaha volt legnagyobb férfi Európa-bajnokságnak adunk otthont – tizenegy másik ország mellett –, 2021-ben pedig a szlovénokkal közösen rendezünk U21-es Eb-t."

Újraválasztása után a Nemzeti Sportnak arról is beszélt, hogy szerinte Aleksander Cefein kitölti majd elnöki ciklusát, mert mert hatalmas munkát végzett az elmúlt két és fél évben is.

"Felettébb mély válságban, jelentős botrányok után volt az UEFA, sikerült azonban rendeznie a kapcsolatot a klubokkal, a szövetségekkel, partnerekkel.

Sikerült elejét venni a rémhíreknek, amelyek újra és újra felröppentek a nagy klubok esetleges szuperligájáról. Éppen a választás előtti napon írta alá az UEFA elnöke a 2024-ig tartó megállapodást a legnagyobb csapatokat képviselő Európai Klubok Szövetségével. Ez a memorandum tartalmazza a szükséges szolidaritási elemeket, s a pénzügyek jelentős részét is megnyugtatóan és korrekt módon rendezi a következő négy idényre. Aleksander Ceferinnek tehát sikerült egységes, erős UEFA-t kialakítania" - mondta Csányi Sándor.

Arra a kérdésre, hogy mivel lenne elégedett az újabb négy év végén, és lesz-e például 2023-ig BL-döntő Magyarországon, Csányi elmondta: nem tudja, hogy lesz-e, de mindent megtesz azért, hogy legyen. Főleg akkor értékeli majd sikeresnek az újabb négy évet, ha a magyar futball fejlődni tud, ha előrelép a válogatott és a klubok.