Luka Modric: még sokáig akarok a Real Madridban maradni

Infostart
2019. január 19. 23:25
Boldogan nyilatkoztak a Real Madrid játékosai a szombati rangadó után. A klubvilágbajnokság óta először játszott jól a csapat, s a hajrában elért két gól elég volt a Sevilla elleni rangadó megnyeréséhez.

1993 óta nem született döntetlen a Real Madrid és a Sevilla csatájában, ám most sokáig úgy tűnt, hogy a királyi klub fölénye ellenére nem bírnak egymással. Az elveszített kupamérkőzéshez képest sokkal erősebb összeállításban játszó házigazda végül a brazil Casemiro és a horvát vb-ezüstérmes, Luka Modric egy-egy góljával győzött 2-0-ra.

Modric elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után, s jelezte, hogy nemcsak hogy a szerződéséből hátra lévő másfél évet akarja kitölteni, de még hosszabbítana is. Sergio Ramos arról beszélt, hogy mindig a nehéz teljesítmény hozza ki a csapatból a legjobb teljesítményt.

A Real Madrid a győzelemmel ellépett a mögötte álló Alavéstől és feljött a harmadik helyre, megelőzve a 2019-ben eddig katasztrofálisan szereplő Sevillát.