Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej

Fontos változtatást sürget a rövidpályás vb után az úszók szövetségi kapitánya

Infostart
2018. december 16. 15:41
Sós Csaba szerint elkerülhetetlen, hogy átalakítsák Magyarországon a versenynaptárt annak érdekében, hogy a magyar válogatott a lehető legjobb formában versenyezzen rövidpályás világbajnokságokon.

A szövetségi kapitány a Hangcsouban rendezett viadal vasárnapi zárónapján elmondta, az már jól bevált, hogy a nagymedencés országos bajnokságot márciusban rendezik, azonban a klubok számára ugyancsak fontos, idén novemberben rendezett rövidpályás ob időpontját el kellene tolni.

A szakember azzal érvelt, hogy ha egy versenyző elutazik a rövidpályás világbajnokságra, akkor az ünnepekkel együtt már annyi edzésmunka esik ki, hogy azt sokan már nem engedhetik meg maguknak a nagymedencés ob mellett, mert akkor arra nem tudnának megfelelően felkészülni. Hozzátette,

emiatt nem lehetett ott Hangcsouban a legjobbak közül például Cseh László, Németh Nándor, Bohus Richárd, Kozma Dominik, vagy Burián Katalin.

Sós Csaba a világbajnokságot összegezve azt mondta, Hosszú Katinka szereplésén kívül 400 méter vegyesen volt közel az érem - Bernek Péter a negyedik, Gyurta Dániel az ötödik lett -, Kapás Boglárkában pedig véleménye szerint benne volt egy dobogós helyezés, de betegsége miatt erre nem lehetett lehetősége.

Sós Csaba hozzátette, ezt leszámítva nagyjából az történt a vízben, amire számított. Kiemelte a szakember a zárónapon 1500 méter gyorson hetedik Kalmár Ákos teljesítményét, ugyanis a magyarok közül egyedüliként ő úszott egyéni csúcsot.

Kalmár Ákos 1500 gyorson egyéni csúcsot úszott. MTI Fotó: Illyés Tibor

Bővül a versenynaptár

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkáról szólva elmondta, ígéretes volt a szereplése a világbajnokságon, egyre közelebb van az egyéni legjobbjaihoz. "Minden jel azt mutatja, hogy visszatalál a csúcsra".

A kapitány beszélt arról is, hogy

jövőre újabb sorozattal bővül az úszók versenynaptára.

"Nagyon örülünk, ha pénz jön a sportágba, ezek jó momentumok. Atlétikában már jól elhelyezték ezeket a pénzes versenyeket, úgy látom, úszásban még keressük ezeknek a helyét. Mindenesetre az látszik, hogy paradigmaváltás lesz: korábban évente egyszer kellett formába kerülni, most viszont az edzésmódszerek elmentek abba az irányba, hogy nagyjából kilencven százalékos formát bármikor tudjanak hozni a versenyzők."

Sós Csaba egyetemi docens, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint változtatni kell a versenynaptáron. MTI Fotó: Illyés Tibor

A magyarok öt dobogós helyezéssel fejezték be szereplésüket a kínai nagyvárosban, közülük csak Hosszú Katinka szerzett érmet: a háromszoros olimpiai bajnok a keddi nyitónapon 400 méter vegyesen, szerdán 200 méter pillangón védte meg címét, valamint 100 méter háton lett második, pénteken 100 méter vegyesen, szombaton pedig 200 méter vegyesen nyert.

Kalmár és Hosszú mellett még két magyar úszhatott döntőt, Bernek Péter és Gyurta Gergely 400 méter vegyesen, előbbi negyedik, utóbbi ötödik lett. Hosszú az esti programot követően átveheti a vb legjobb női úszójának járó díjat is.