Nyitókép: Forrás: Molcsapat.hu

Itt a magyar tenisz álompárja: cél az olimpiai érem

Infostart
2018. november 30. 16:30
A MOL-csapat két kiváló teniszezője, Babos Tímea és Fucsovics Márton az Australian Opentől kezdődően annyi Grand Slamen indul együtt vegyes párosban, amennyin csak tud.

Két álomszerű karrier találkozik újra a MOL közreműködésével: a jelenlegi első számú női-, illetve férfi teniszezőnk, Babos Tímea és Fucsovics Márton egyesítik erőiket vegyes párosban. Az Australian Openen (ahol Timi idén női párosban nyert, vegyes párosban pedig döntőt játszott) már biztosan rajthoz állnak együtt, és a tervek szerint annyi Grand Slam-versenyen indulnak el, amennyin csak tudnak - írja a molcsapat.hu.

Babos Timi igazi párosspecialista, alig egy hónapja védte meg világbajnoki címét, és 2018-ban egy Grand Slam-győzelem mellett a páros világranglista első helyét is elhódította. Jelen pillanatban a harmadik, egyesben pedig az 59. pozíciót foglalja el.

Fucsovics Marci inkább az egyesre koncentrál, bár junior Grand Slam-győzelme neki is van párosban, így nem lesz idegen tőle a vegyes sem. A nyíregyházi játékosnak Timihez hasonlóan óriási szezonja volt idén, egyesben karriercsúcsot jelentő 36. helyen áll az ATP világranglistáján, nem kis részben a Genfben aratott egyéni tornagyőzelmének köszönhetően. Marci a páros ranglista 212. helyén áll, ami szintén karriercsúcs.

A két éljátékos pályafutásában közös, hogy fiatalon mindketten a MOL Tehetségtámogató Programjának tagjai voltak, Marci két időszakban is, aztán profi játékosként mindketten a MOL-csapat tagjai lettek.

Rutin és lelkesedés

"Mióta teniszezem, ismerem Marcit" - mondta nevetve Timi, aki pontosan emlékszik arra, hogy az első Vidék-bajnokságon látta először "azt a nagyon tehetséges, szőke fiúcskát". Marci hozzátette, sokszor utaztak versenyekre együtt annak idején, mert mindketten korosztályuk kiemelkedő versenyzői voltak, de vegyes párost eddig még soha nem játszottak.

Hozzá kell tennem, hogy én nemcsak Timivel, de egyáltalán nem játszottam még vegyes párost felnőtt versenyen, úgyhogy ez nekem új élmény lesz. De

a lehetőség, hogy Timivel játszhatok, nagyon motivál, már most fel vagyok spannolva, és biztosan motiváltan fogok teniszezni az oldalán - mondta Fucsovics.

Timi újra hangsúlyozta, elsősorban ő is egyéni játékosként tekint magára, de párosban, sőt vegyes párosban érte el legkomolyabb sikereit. "Tudom, hogy Marci milyen ember és milyen kiváló játékos, így számomra nem kérdés, hogy nagyon jók leszünk együtt. Az, hogy a játékunk mennyire egészíti jól ki egymásét, majd kiderül, mindenesetre biztosan Marcinak is jó lesz, hogy olyan ember áll mellette, akit ismer és akiben megbízik."

A cél Tokió

Az Australian Openen biztosan elindulnak együtt, a további terveikről pedig Timi azt mondta, szeretné, ha mind a négy Grand Slam-versenyen el tudnának indulni vegyes párosban. Ehhez Marci csak annyit tett hozzá, számomra megtiszteltetés, hogy Timi párjaként indulhatok, és remélem, hogy sokszor bizalmat szavaz nekem.

Timi elmondta, az utóbbi időben ritkán indult el vegyes párosban, de amikor igen, akkor szinte mindig elég messzire jutott. "Nyugodtabban állhatok majd a pályán úgy, hogy egy jó barátommal küzdünk ugyanazért a célért, ráadásul egy olyannal, akit emberként és játékosként is nagyon becsülök. Ez belőlem reményeim szerint még jobb teljesítményt hoz majd ki."

Timi és Marci egyetértettek abban, hogy minél többször szeretnének együtt versenyezni, és minél több versenyt szeretnének megnyerni.

A nagy csattanó a végére maradt:

"A cél Tokió, az olimpia!" - mondta eltökélten a Babos, amihez Marci csak annyit tett hozzá, "Ott akár egy érem is összejöhet."