Hosszabb szerződést írta lá Solari a Realnál

Infostart
2018. november 13. 21:06
Santiago Solari, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője 2021 nyaráig szóló szerződést írt alá - számolt be róla a klub honlapja kedden.

A 42 éves argentin szakember október végén ideiglenesen vette át a Bajnokok Ligája címvédőjének irányítását, miután a nyáron kinevezett Julen Lopeteguit a rendkívül gyenge szezonkezdés miatt felmentették a munkavégzés alól.

Solari - akit hétfőn véglegesítettek a posztján a mostani idény végéig - eddig százszázalékos a Real kispadján. A Spanyol Kupában a harmadosztályú UD Melilla vendégeként aratott 4-0-s sikerrel mutatkozott be, majd a La Ligában a Real Valladolid (2-0), a Bajnokok Ligájában pedig a cseh Viktoria Plzen (0-5) legyőzése sem jelentett gondot az együttesnek, amely vasárnap a bajnokságban a Celta Vigo otthonából is elhozta a három pontot (2-4), ezzel Solarié minden idők legjobb kezdése - négy mérkőzést követően - a Real kispadján.

Az El País című spanyol napilap értesülése szerint eddig Solari volt a legalacsonyabb fizetéssel rendelkező vezetőedző a La Ligában, új szerződése alapján viszont szezononként körülbelül 4 millió eurót kap.