Nyitókép: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz

Szakértő: a teljes magyar labdarúgás profitál a Vidi szerepléséből

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. augusztus 29. 18:36
A teljes magyar labdarúgás profitál abból, hogy a Vidi – ha nem is jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára – az Európa Liga csoportkörében szerepelhet – fejtette ki az InfoRádiónak Dénes Ferenc sportközgazdász.

A szakértő megjegyezte: nemzetközi szponzorok számára nem elég, hogy egy csapat az utolsó pillanatig harcban volt a BL-indulás jogáért, a magyar támogatóknak számíthat, de a hazai közeg „meglehetősen sajátos, és tulajdonképpen telített is, hiszen a meghatározó szponzorok már jelen vannak”. Dénes Ferenc azt azonban valószínűnek tartja, hogy a jelenlegi főszponzorok – például a MOL – úgy érzi, ha még több segítséget kap, jobb eredményre is esélyes a klub.

A Vidi eredménye a hazai labdarúgás szempontjából jelentős igazán – emelte ki a sportközgazdász.

„A Vidi szereplése a magyar futballt helyezte újra az európai labdarúgótérképre”

– fogalmazott. Hozzátette: vannak jelek, melyek azt mutatják, hogy a sportágban jelentős változások történnek, főleg a fiatalok, az utánpótlás szintjén.

A pénteki sorsolás dönti el, hogy anyagilag mekkora siker lesz az Európai Liga-csoportkör. Ha nagy csapattal – például angollal – kerülnek szembe, egész Európa felfigyelhet a három meccs helyszínéül szolgáló Groupama Arénára, és arra, hogy van futballkultúra Magyarországon, kis együttessel harcolva pedig pontszerző lehet a Vidi.

Pontonként 190 ezer eurót (61 millió forint) kapna a csapat, a csoportkörös szereplésért pedig 7,9 millió eurót (2,56 milliárd forin) már keresett is. Emellett az elmúlt tíz év UEFA-koefficiensei alapján is felállítottak egy díjazási rendszert: rangsorolják a csapatokat és köztük 84 millió eurót osztanak szét, az utolsó is kap 71 430 eurót. A tévés bevételekből is részesül a magyar klub.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dénes Ferenc
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást