Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hivatalos: kinevezték a Ferencváros új vezetőedzőjét

Infostart / InfoRádió
2018. augusztus 22. 10:21
A kedden felröppent híreknek megfelelően Szerhij Rebrovot nevezték ki szerdán a labdarúgó OTP Bank Ligában veretlenül éllovas Ferencváros új vezetőedzőjének.

"Nagynevű jelöltekkel tárgyaltunk, de rá esett a választás. Magáért beszél, amit a Dinamóval elért. Jelenleg 47. a legjobb edzők listáján, de a Dinamo Kijevnél eltöltött időszak alatt 14. is volt" - mondta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, aki nem árulta el, mennyi időre szól a 44 éves ukrán szakember szerződése. Azt viszont elmondta:

a gyenge nemzetközi szereplés miatt menesztették a német trénert,

és nem azért, mert a szurkolók hevesen követelték a távozását. Kiderült: Gera Zoltán tagja marad az edzői stábnak, azt viszont nem tudni, hogy Rebrov javaslatára érkeznek-e új játékosok.

Az ukrán tréner közölte: mindenhol, ahol dolgozott, az első hely elérése volt a cél, a Ferencvárosnál is ebben állapodtak meg. További cél a sikeres nemzetközi szereplés. Azt is elmondta, hogy jó kapcsolatra törekszik majd a Fradi-ultrákkal.

Játékosaitól intenzív futballt vár és azt, hogy 90 percen át keményen hajtsanak. Ez kemény munkát igényel - hangsúlyozta az új vezetőedző.

A játékosként 75-szörös válogatott Rebrov ezt megelőzően a (Kádár Tamással felálló) Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította. Előbbi együttest kétszer-kétszer ukrán bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette, egyszer pedig a Szuperkupát hódította el vele.

Thomas Doll közös megegyezéssel való távozását kedden közölte a klub, utána már felröppent a hír, hogy Rebrov a legvalószínűbb jelölt. "Csak pozitívan lehet visszagondolkodni Thomas Doll itt töltött négy és fél évére, elvégre rekordkülönbséggel lettünk bajnokok, kupákat nyertünk" - értékelte szerdán a távozó német tréner munkáját Orosz Pál.

Névjegy (Sergei Stanislavovich Rebrov):

Születési idő, hely: 1974. június 3., Horlivka (Szovjetunió, ma Ukrajna)

Csapatai játékosként: Sahtar Donyeck (1990-1992), Dinamo Kijev (1992-2000), Tottenham Hotspur (2000-2004), Fenerbahce (2002-2004, kölcsönben), West Ham United (2004-2005), Dinamo Kijev (2005-2008), Rubin Kazany (2008-2009)

Sikerei játékosként: 9-szeres ukrán bajnok, 7-szeres Ukrán Kupa-győztes, Ukrán Szuperkupa-győztes, török bajnok, 2-szeres orosz bajnok, BL-gólkirály, ukrán gólkirály


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bemutatták a Fradi új vezetőedzőjét - Szabó S. Gergő tudósítása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást