Babosék kiestek Montrealban

Infostart / MTI
2018. augusztus 10. 20:11
Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic a negyeddöntőben búcsúzott a 2,8 millió dollár (781,3 millió forint) összdíjazású montreali keménypályás női tenisztorna páros versenyétől.

A viadal honlapja szerint Babosék pénteken a legjobb nyolc között a hetedik helyen kiemelt amerikai Nicole Melichar és a cseh Kveta Peschke kettősével találkoztak, és az első játszmát könnyedén, 28 perc alatt nyerték meg.

A második szettben az Australian Open-győztes duó rögtön brékhátrányba került, s mivel a játszma végén még egyszer elveszítette adogatását, így jöhetett a döntő rövidítés.

A tíz pontig zajló küzdelemben 6-6-ig fej fej mellett haladtak a párosok, ezt követően azonban csak a rivális nyert pontot, így Babosék búcsúztak.

A harmadikként rangsorolt magyar, francia kettős ezt megelőzően az első fordulóban erőnyerő volt, majd nyolcaddöntős ellenfele, a tajvani Csan Hao-csing és a kínai Jang Csao-hszüan nem állt ki.

Eredmény, páros, negyeddöntő:

Nicole Melichar, Kveta Peschke (amerikai, cseh, 7.)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.) 2:6, 6:3, 10-6 - döntő rövidítés