Kapás Boglárka aranyérmes 200 pillangón

Infostart
2018. augusztus 6. 18:09
Szilágyi Liliána a 6. helyen végzett a döntőben.

Kapás Boglárka aranyérmet nyert, Szilágyi Liliána a 6. lett hétfőn 200 méteres pillangóúszásban a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokságon.

A délutáni program mindjárt az egyetlen magyar érdekeltségű döntővel kezdődött: Kapás, aki 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok volt, de a repertoárjába csak nemrég vette vissza ezt a számot, az elődöntőben egyéni legjobbjától (2:07.54) mindössze 21 századdal elmaradva a harmadik, Szilágyi pedig a negyedik időt úszta.

A két magyar egymás mellől rajtolt, ötven méter után ők zárták a mezőnyt, majd Kapásnak sikerült ritmust váltania jobban és 150 méternél ötödik volt. Egy gyönyörű fordulóval rögtön a dobogó közelébe ért és fantasztikus hajrával nyert.

"Nagyon örülök, csak annak nem, hogy nem sikerült 2:07 alatt úsznom. Biztos vagyok benne, hogy tudok.

Kicsit csodálkoztam a Lilun, hogy nem kezdett erősen, a német lányról tudtam, mit fog úszni. Nagyon fontos ez a győzelem a karrieremben" - mondta Kapás.

"Körülbelül fél éve vagyunk rajta újra a pillangón, szóval biztosan van még benne, és addig nem is nyugszom, amíg nem lesz meg az a 2:06-os idő" - mondta Kapás, aki hozzátette,

szívesen vállalná ezt a számot a tokiói olimpián is.

Szilágyi elmondta, örül annak, hogy hosszú idő után elégedetten szállhatott ki a medencéből.

Kapás a magyar úszóválogatott negyedik érmét szerezte a skót nagyvárosban, Milák Kristóf 200 méter pillangón nyert Kenderesi Tamás előtt, Késely Ajna pedig 800 méter gyorson lett második.

női 200 méter pillangó, Európa-bajnok:

1. KAPÁS BOGLÁRKA 2:07.13

2. Szvetlana Csimrova (Oroszország) 2:07.33

3. Alys Thomas (Nagy-Britannia) 2:07.42

...6. SZILÁGYI LILIÁNA 2:08.69