Nyitókép: MIGUEL SIERRA

A negyeddöntőben búcsúzott Babos Tímea Wimbledonban

Infostart / MTI
2018. július 11. 14:45
Hétfőtől a páros világranglistán első Babos Tímea, és társa, a francia Kristina Mladenovic a negyeddöntőben búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon.

A páros versenyben elsőként rangsorolt duó szerdán az Alicja Rosolska, Abigail Spears kettőssel mérkőzött meg, és szenvedett két játszmában vereséget. A torna honlapja szerint a találkozó 1 óra 24 percig tartott.

Az első szettben - amely 53 percig tartott - egyik fél sem tudta elnyerni ellenfele szervajátékát, Rosolskáéknak mindössze egyetlen labdájuk volt ehhez - Baboséknak egy gémben három -, bár azzal rögtön a játszmát is megnyerhették volna. A rövidítésben Rosolskáéknak két labdájuk volt a szettelőnyhöz, és a másodikat már kihasználták.

Babosék a második szett elején elveszítették adogatójátékukat, majd 2:0-s hátrányba kerültek, viszont gyorsan egyenlítettek (2:2). Rosolskáék 3:3 után másodszor is brékelőnyhöz jutottak, amelyet a folytatásban már nem adtak le, és egy újabb brékkel a mérkőzést is lezárták.

női páros, negyeddöntő:

Alicja Rosolska, Abigail Spears (lengyel, amerikai)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 7:6 (7-4), 6:3