Nyitókép: Kovács Tamás

Gyurta Dániel elárulta, mi a legfurcsább a visszavonulás után

Infostart
2018. március 29. 17:24
Az olimpiai bajnok mellúszó azt mondta: nem akarta feladni, csak fizikálisan nem tudta azt a teljesítményt hozni, amit elvárt volna magától.

Gyurta Dániel a januári, szingapúri edzőtáborban döntött a visszavonulásról.

“Akkor éreztem először, hogy ez kicsit másfajta szint, mint amit korábban el tudtam érni” - mondta DIGI Sport Reggeli Start műsorában. Kifejtette: egy vízválasztó hetet tartott a felkészülésben, amely alatt maximális erőbedobással dolgozott, de azt érezte Nagy Józseffel, az edzőjével együtt, hogy ez már nem az az edzés volt, amit korábban végig tudott csinálni, és azt érezte, el kell engednie.

Kiemelte, a kedden bejelentett visszavonulás utáni első nap

a legfurcsább az volt, hogy reggel 5 órakor nem csörgött az óra,

és nem kellett mennie edzésre. Hosszabb idő kell, amíg hozzá tud szokni ehhez – jelezte, de hozzátette, az úszás a mindennapjai része marad, csak már lazább, könnyedebb módon.

Gyurta Dániel közölte, hogy nem haragszik Sós Csaba szövetségi kapitányra, aki néhány napja azt mondta, már túl van a zeniten. Ezt a véleményt megkapta 2004 után is, ám tudta bizonyítani, hogy nem így van. Ezzel együtt az elmúlt két évben látszott, hogy nem tudja azt a szintet hozni, mint korábban.

“Az elmúlt időben én is éreztem, hogy ez már nem az a felkészülés, amivel egy 2:06 perces úszót le tudnék győzni. Nem akartam feladni, csak fizikálisan nem tudtam azt a teljesítményt hozni, amit én vagy az edzőm elvárt volna tőlem” - mondta az olimpiai és világbajnok.

Jelezte, hogy 2003 óta indult világversenyeken, és mára kicserélődött a mezőny körülötte. Próbálta felvenni a versenyt az új riválisokkal, de be kellett látnia, hogy ez nem fog menni.