Wenger: 700 győztes meccs, Arsenal: 1000 hazai gól

Infostart / Dénes Tamás
2018. március 12. 11:51
Valamelyest javított helyzetén az Arsenal a Premier League-ben: de ez leginkább azt jelenti, hogy nem került még nagyobb hátrányba az előtte álló riválisokhoz képest. Olaszországban száguld a Juventus: Paulo Dybala ontja a gólokat.

Az Arsenal számára a rekordok mérkőzése volt a Watford elleni (némi geográfiai nagyvonalúsággal szólva) londoni derbi. Meg a válasz adásának lehetősége arra a kérdésre, hogy a Milan ellen kifejezetten jól futballozó „ágyúsok” kilábaltak-e a gödörből. Utóbbira egyszerű a válasz: ha a csütörtöki Európa Liga-meccsből és a vasárnapi bajnokiból indulunk ki, akkor igen.

Arsène Wenger a 700. mérkőzését nyerte meg az Arsenal menedzsereként,

s ezt még azoknak is ünnepelni kell, akik a Professzor nagy kritikusai, vagy éppen az elmúlt hetekben úgy gondolták, segítene a csapatnak a távozása. Hétszáz mérkőzést egy klubnál végigülni is ritkaság manapság az edzői szakmában, nemhogy annyit megnyerni. A Professzor egyébként az első győzelmét 1996. október 12-én, a Blackburn Rovers ellen aratta – bizony, nagyon régen volt már. A mostani győzelem egy Wenger pályafutásában ritkaságnak számító rossz szériát zárt le, háromszor kapott ki előtte sorozatban az Arsenal a Premier League-ben.

A meccsen a gárda német válogatott védője,

 

Shkodran Mustafi megszerezte az Arsenal 1000. hazai találatát a Premier League-ben.

Az Arsenal mindössze a második klubként érte el ezt a mérföldkövet, az első a Manchester United volt. Az ezer gól többsége (538) még a Highburyben született, 462 színhelye volt „csak” az Emirates.

Petr Čech kivédte Troy Deeney büntetőjét – Wenger szerint kulcspillanata volt ez a győzelemnek –, s ezzel sokat tett azért, hogy ő is rekordot ünnepelhessen a mérkőzésen. A veterán cseh kapus, aki egyébként, szinte hihetetlen, 2011 óta először hárított büntetőt,

a Premier League történetének első kapusa lett, aki 200 mérkőzésen nem kapott gólt.

Čech meglehetősen sokat várt arra, hogy a 199-től a 200-ig eljusson, az Arsenal ugyanis a mostanit megelőző tizenegy bajnokiján kivétel nélkül kapott gólt. Čech a 200 góltalan meccsből 38-at töltött az Arsenal, s 162-t korábbi klubja, a Chelsea mezében.

A Tottenham Hotspur második félidei jó játékával végül fölényesen megverte a Bournemouth gárdáját, de egyáltalán nem volt ez könnyű mérkőzés. A hazaiak vezettek, Harry Kane megsérült, lehet, hogy kihagyásra kényszerül. Ahogyan a Juventus ellen, ismét Szon Heung Min bizonyult a Spurs legveszélyesebb csatárának, két gólt is szerzett. Dele Alli is a kapuba talált, mérföldkőhöz érkezett, mindhárom eddig a Spursnél töltött idényében elérte a tízgólos határt, minden sorozatot figyelembe véve.

José Mourinhót nem igazán érdekelte, hogy a Liverpool mezőnyfölényben, sőt szebben játszott, mint a Manchester United a forduló presztízsrangadóján. Számára egy volt a lényeg: a „vörös ördögök” 2015. szeptember 12. óta először, legyőzték a Liverpoolt az Old Traffordon. A United mindkét gólját Marcus Rashford lőtte, aki 2016 tavaszi önmagát idézte remek játékával. Csapata nem is lőtt többször kapura, mint amennyiből gól lett. Játékát látva a korábbi válogatott középpályás, Chris Waddle elemzést írt a BBC-nek arról, hogy

„muszáj” Rashfordot elvinni a világbajnokságra.

A fiatal játékos Alexis Sánchez érkezésének az egyik kárvallottja volt eddig, alig száz percet játszott e meccs előtt 2018-ban a Premier league-ben. Most kezdett, s meghálálta. A BBC kigyűjtött egy érdekes statisztikát a vesztes Liverpoollal kapcsolatban: a „vörösök” hétből mindössze egy meccset tudtak megnyerni a BL-mérkőzéseiket közvetlenül követő hét bajnokijukból.

A West Ham United nehéz helyzetben van, főleg, hogy otthon 3-0-ra kikapott a Burnley-től. De még nehezebbe kerülhet, ugyanis a liga nyilván megbünteti majd a klubot a szurkolók viselkedése miatt – néhányan berohantak a pályára, valaki egy érmével fejbe dobta David Sullivant, a társelnököt.

Premier League, 30. forduló

Manchester United–Liverpool 2-1

Everton–Brighton 2-0

Huddersfield Town–Swansea City 0-0

Newcastle United–Southampton 3-0

West Bromwich Albion–Leicester City 1-4

West Ham United–Burnley 0-3

Chelsea–Crystal Palace 2-1

Arsenal–Watford 3-0

Bournemouth-Tottenham Hotspur 1-4

Stoke City-Manchester City (hétfőn rendezik)

Az élcsoport: 1. Manchester City 78 pont (29 mérkőzésből), 2. Manchester United 65, 3. Tottenham 61, 4. Liverpool 60, 5. Chelsea 56, 6. Arsenal 48.

Dybala megállíthatatlan

Paulo Dybala továbbra is szenzációs formában futballozik. A Lazio elleni rangadón ő lőtte az utolsó pillanatokban a győztes gólt, a Tottenham ellen a BL-ben az ő gólja hozta meg a továbbjutást, s most, nyolc napon belül harmadszor, ismét ő volt a főszereplő. Két góljával verte meg a Juventus Torinóban az Udinesét. A 20., majd a 49. percben talált a kapuba, előbb egy szabadrúgást csavart a kapuba (mint a Lazio ellen), majd Higuaín passzát váltotta gólra (mint a Spurs ellen). Egyébként kiharcolt még egy büntetőt is, de azt Gonzalo Higuaín kihagyta. „A Tottenham elleni továbbjutás után tartottunk attól, hogy nem leszünk elég élesek, de szerencsére sikerült nyernünk” – mondta Dybala.

A Napoli fölényben játszott ugyan a San Siróban az Inter ellen, de nem tudott gólt szerezni, így immár nemcsak a vesztett, hanem a szerzett pontokat tekintve is vezet a Juventus.

Az AC Milan a korábban sokszor mellőzött André Silva első a Serie A-ban szerzett góljával nyerte meg a Genoa elleni mérkőzést. A csereként beálló spanyol Suso beadása után fejelt nagy erővel a kapuba. A mérkőzés utolsó lövésével. Noha Rino Gattuso együttese csütörtökön nagyon rosszul játszott az Európa Ligában, a bajnokságban 2018-ban továbbra is veretlen, s immár az Európa Liga-szereplést jelentő hatodik helyen áll. A Serie A-ban 374. perce nem kapott gólt.

Nagy Ádám csereként beállva a 28. perctől játszott a Bolognában. Csapata hazai pályán vereséget szenvedett az Atalantától, s a tizenkettedik helyen áll.

A Fiorentina szurkolói megható élőképpel búcsúztak el az előző hétvégén elhunyt csapatkapitánytól, a csütörtökön már örök nyugalomra is helyezett Davide Astoritól. A válogatott játékos tizenhármas mezszámára tekintettel

a mérkőzést a játékvezető a tizenharmadik percben egyperces tiszteletadásra megszakította.

A klub korábban bejelentette, hogy visszavonultatja ezt a mezszámot. A bemelegítésnél a Fiorentina összes játékosa Astori nevével ellátott mezt viselt, 13-as számmal. A kezdés előtt a játékosok Ciao Davide felíratú drapériával, a szurkolók Ciao Capitane felíratú molinóval búcsúztak. A találkozó egyetlen gólját szerző Vitor Hugo Astori képével díszített trikóval a kezében tisztelgett találata után.

Serie A, 28. forduló

AS Roma-Torino 3-0

Verona-Chievo 1-0

Fiorentina–Benevento 1-0

Bologna–Atalanta 0-1

Cagliari–Lazio 2-2

Crotone–Sampdoria 4-1

Juventus–Udinese 2-0

Sassuolo–SPAL 1-1

Genoa–AC Milan 0-1

Internazionale–Napoli 0-0

Az élcsoport: 1. Juventus 71 (27), 2. Napoli 71, 3. AS Roma 56, 4. Lazio 53.