Hatalmas változás a Forma-1-ben, készülnek a csapatok

InfoRádió
2017. november 23. 17:02
A Pirelli bejelentette, hogy a 2018-as idényben két új keverékkel bővül a kínálat: a csapatok a szuperkemény és hiperlágy gumikat is választhatják.

Az olasz cégnél azt várják, hogy a módosítások hatására több kerékcserét láthatnak a nézők,

szeretnék, ha a versenyek többségén két kiállás lenne.

Ezt a célt szolgálja az is, hogy a keverékek az ideinél általánosságában is lágyabbak lesznek, azaz valójában a narancssárga színnel megjelenő szuperkemény keverék a 2017-es szezon kemény keverékének felel meg - írta a hosszabbitas.hu.

“Ez a leglágyabb keverék, amit az F1-ben készítettünk” – magyarázta a Pirelli versenyekért felelős menedzsere, Mario Isola. “Úgy döntöttünk, amellett, hogy mindegyik keveréket egy lépéssel tovább lágyítjuk, egy még lágyabb összetételű gumit is bevezetünk, ez a rózsaszín hiperlágy.”

Ezeket a gumikat elsősorban azokon a pályákon lehet majd használni, ahol extrém alacsony a gumikopás szintje.

A hiperlágy gumik oldalfalát rózsaszínnel fogják befesteni. Az elnevezést egyébként a szurkolók választhatták ki a közösségi médiában, a voksolók 62%-a szavazott erre.