Kizárás helyett büntetést sem kapott Vettel

InfoRádió
2017. július 3. 19:48
Az angol és német lapok arról számoltak be, hogy Sebastian Vettelt a Lewis Hamiltonnal szemben bemutatott sportszerűtlen manőverek miatt kizárják a Formula–1-es Azeri Nagydíjról. A hivatalos döntés szerint azonban nem kapott büntetést.

Külföldi lapok arról számoltak be, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ülésén úgy határoztak, hogy Vettelt megfosztják a 4. helyétől és az azért járó 12 ponttól - írta a Nemzeti Sport.

Vettel a szóban forgó versenyen a biztonsági autós szakasz során hátulról nekiment az élen autózó Lewis Hamiltonnak, majd – mivel Vettel ezt a brit nyakába varrta – oldalról is nekivezette a Ferrarit a Mercedesnek.

Később azonban kiderült: a nemzetközi szövetség (FIA) nem bünteti meg Sebastian Vettelt az ütközés miatt, amely közte és Lewis Hamilton között történt a június 25-i Forma-1-es Azeri Nagydíjon.

 A futam másnapján a FIA azt közölte, hogy újravizsgálja az esetet, hétfőn azonban - Vettel bocsánatkérését követően - bejelentette: az ütközés nem von magával további szankciókat.

A világbajnoki pontversenyben vezető német Vettel (Ferrari) negyedik, legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton (Mercedes) pedig ötödik lett a futamon.

Vettel azzal vádolta Hamiltont, hogy hirtelen lassításával fékezésre kényszerítette őt, de a FIA szerint a brit pilóta nem tett ilyet, és a helyzetnek megfelelően haladt.