Londonban is sláger lett Zorán egyik száma

Infostart
2017. május 8. 10:42
Nem a mostani hétvége lett a nagy kérdések tisztázásának fordulója az európai topligákban. Az mindenesetre nagyon valószínűnek tűnik, hogy a Tottenham nem fogja tudni befogni a Chelsea-t. Minden más, még nyitott kérdés továbbra is válaszra vár.

Nagy sorozatot szakított meg a West Ham

Angliában már az első mérkőzés meghozta a forduló szenzációját: Slaven Bilić csapata, a West Ham United – Manuel Lanzini a 65. percben szerzett góljával – 1-0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt. Mauricio Pochettino együttese kilenc megnyert Premier League-mérkőzés után veszített pontot, sőt szenvedett vereséget.

A statisztikákban mélyen hívőknek egy remek adat a BBC-től: a Spurs kivétel nélkül elveszítette a legutóbbi három májusi bajnoki mérkőzését, ugyanakkor 2016 augusztusa és 2017 áprilisa között 34-ből veszített hármat.

Zorán neki is énekelhetné: Ne várd a májust...

Amúgy a West Ham a Tottenham mumusának számít pályaválasztóként az utóbbi időben: négy meccsből hármat megnyert, egyet elveszített. Pochettino emberei a 2016-2017-es idényben először kaptak ki a mezőny második felében álló csapattól.

A Tottenham vereségével még tovább nőttek a Chelsea bajnoki esélyei. Ha Antonio Conte csapata nyer hétfőn a Middlesbrough ellen, s megveri május 12-én, szombaton a West Bromot, matematikailag is bebiztosítja újabb Premier League-aranyát.

A Liverpool vasárnap nem bírt a Southamptonnal (0-0), részben azért, mert kiválóan védett Fraser Foster, a „szentek” kapusa. Részben meg azért, mert James Milner, aki legutóbb még az Aston Villa játékosaként rontott büntetőt az élvonalban, kihagyott egy tizenegyest. Jürgen Klopp alakulata a mostani szezonban egyetlen gólt sem tudott szerezni a Southampton ellen.

Ugyancsak vasárnap az Arsenal a Manchester Unitedet fogadta. José Mourinho előre megmondta, hogy számára most az Európa Liga prioritást élvez, tartalékos összeállításban küldte pályára a csapatát. (Persze, ebben az is szerepet játszott, hogy nagyon sok a sérült a keretében.) Az Arsenal élt a lehetőséggel, az unalmas első félidő után előbb Granit Xhaka, majd a korábbi Man United-csatár, Danny Welbeck is gólt szerzett (2-0). Utána a portugál edző beküldte Marcus Rashfordot és Jesse Lingardot is – hiába.

Csak a Sevilla botlott

A spanyol élvonalban az első három helyezett győzött, a negyedik nem, így a minimálisra csökkentek dobogós reményei. A Sevilla, még pénteken, 1-1-et játszott a Real Sociedaddal. Az Atlético Madrid Saúl Nigúez nagyon precíz lövésével verte meg a Vicente Calderónban az Eibart. Azt Diego Smeone is pontosan tudta a mérkőzést látva, hogy a Real Madrid ellen, szerdán, lényegesen jobb teljesítményre lenne szükség. Az argentin edző egyébként nem tartalékolta a kulcsembereit a BL-elődöntőre.

A Barcelona 4-1-re megverte a Villarrealt, Neymar, Messi és Luis Suárez is szerzett gólt. A katalánok nyolc lövést küldtek a kapura, ebből négy gól lett.

Ugyancsak négyig jutott a Granada ellen a Real Madrid. Zinedine Zidane-nak olyan bőséges a kerete, hogy megteheti, hogy a bajnokikon pihentesse a kulcsjátékosait: Navas, Varane, Modric, Kroos, Marcelo, Benzema, Cristiano Ronaldo, valamint a sérült Dani Carvajal és Gareth Bale sem játszott. James Rodriguez és Alvaro Morata ezúttal is hozták a meccset, mindketten két-két gólt szereztek. Morata 24 meccsen 15 gólt szerzett a mostani bajnoki szezonban, sőt, még ennél is többet mond, hogy 1253 perc alatt lőtte meg a 15 gólt.

Átlagosan kevesebb, mint 84 percenként talált a kapuba.

Gulácsi csapata verte Dárdaiét

Németországban a már célba ért Bayern München csak 1-0-ra verte meg a gyenge Darmstadtot, Juan Bernat szerezte a gólt. Az utolsó percekben a vendégek játékosa, Hamit Altintop büntetőt hibázott. A Borussia Dortmund fontos rangadót nyert meg Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim ellen 2-1-re, s ezzel lépéselőnybe került a harmadik helyért vívott különpárbajban. A magyar válogatott csatár az utolsó húsz percben játszott.

Az RB Leipzig értékes győzelmet aratott Berlinben a Hertha ellen, a 4-1 azt jelenti, hogy

Gulácsi Péter együttese szinte biztosan a második helyen zárja a Bundesliga-szezont.

A lipcseiek kapuját ezúttal is a magyar válogatott kapus védte.

Tíz gól Rómában

Olaszországban a Juventus szinte a második csapatával állt ki a Torino elleni városi rangadóra. Adem Ljajic révén a Toro vezetést szerzett, a Juve, amely így lezárta 33 mérkőzésből álló hazai bajnoki győzelmi szériáját, a csereként beállt Gonzalo Higuaín révén a 92. percben egyenlített.

Sallai Roland és Balogh Norbert csapata, a Palermo 1-1-es döntetlent játszott Veronában a Chievóval, s ezzel kiesett.

A Crotone még reménykedhet.

Hihetetlen eredményt hozott a Lazio és a Sampdoria mérkőzése, a rómaiak 7-3-re nyertek. De még hihetetlenebb az AS Roma 4-1-es győzelme az AC Milan ellen (a piros-feketék 2015 októbere óta nem kaptak ki ennyire hazai bajnokin). Edin Džeko két gólt is szerzett, s ezzel átvette a vezetést a góllövőlistán.