Dárdai Pál ezúttal negatív rekordot dönt

Infostart
2017. április 6. 10:58
A Chelsea szempontjából alakult jól a szerda a Premier League-ben. Antonio Conte csapata ismét megverte a Manchester Cityt, s most már tényleg csak egyetlen riválisa maradt, a Tottenham. Spanyolországban győzött a Barcelona és a Real Madrid is. Olaszországban 2017-ben megismétlődik a 2015-ös kupadöntő.

Túl az utolsó nagy akadályon a Chelsea

A Chelsea Eden Hazard két góljával 2-1-re verte a Manchester Cityt a Stamford Bridge-en, továbbra sem szakadt meg a sorozat, szeptember óta nincs a londoni „kékeknek” két, egymást követő nyeretlen mérkőzése. Az Agüero góljával az első félidőben még egyenlítő City az utolsó pillanatokban Stones révén kihagyott egy nagy helyzetet, így bármennyire is uralta a Chelsea a második félidőt, nem állítható, hogy a vendégek esélytelenek lettek volna a pontszerzésre.

Pep Guardiola elégedetten nyilatkozott a vereség ellenére is a csapatáról (általában így tesz...), noha megjegyezte, hogy a helyzetkihasználással gondjaik vannak. Érdekesség:

a katalán edző a hatodik vereségét is elszenvedte

a bajnoki idényben, ilyenre korábban nem volt példa élvonalbeli vezetőedzői pályafutása során. Ugyancsak először van példa arra, hogy Guardiola csapata egy ellenféllel szemben pont nélkül maradjon a teljes bajnoki idényben. A Chelsea pedig „oda-vissza” megverte.

Antonio Conte együttesének hétpontos maradt az előnye a sorozatban a hatodik Premier League-meccsét megnyerő Tottenham előtt. Lehetett volna könnyen több is a „fór”, mert a Swansea a 88. percben még 1-0-ra vezetett a Spurs ellen. Az utolsó percekben ellenben Dele Alli, Szon Heung Min és Christian Eriksen is gólt szerzett, csapatuk 3-1-re nyert.

Ha akadt még a Liverpoolnak olyan híve, aki a forduló előtt reménykedett a csodában, alighanem már ő is temeti az álmait. Jürgen Klopp együttese 2-2-re végzett az Anfield Roadon a Bournemouth ellen. A vendégek vezettek, de aztán a Pool fordított, ám volt még egy „csavar” a történetben: King a 87. percben kiegyenlített. Ismét kiválóan védett a lengyel Artur Boruc, aki egy bő hónapja a Manchester United ellen is remekelt. Csapata immár öt forduló óta veretlen.

Az Arsenal 3-0-ra verte a hetek óta csak veszítő West Ham Unitedet. Az „ágyúsok” szeptember 24. óta először nyertek meg három góllal egy hazai bajnokit. Akkor a Chelsea-t verték meg!

Real Madrid: BBC nélkül is megy

Spanyolországban a Barcelona Luis Suárez egy és Lionel Messi két góljával a vártnál is simábban győzött (3-0) a hullámvölgybe került Sevilla ellen. A Real Madrid, tekintettel a szombati, Atlético elleni rangadóra, a BBC trió, valamint Kroos és nyolcvan percen keresztül Modrić nélkül állt ki a Leganés pályáján, és tulajdonképpen simán nyert. Az első félóra végén Álvaro Morata két és James Rodriguez egy góljával már 3-0-ra vezetett, de akkor kapott két gólt, s

csak egy fura, kézzel ütött öngól döntötte el

végleg a mérkőzést.

Hetedszer is kikapott idegenben a Hertha

Németországban ismét kikapott a hatodik helyre visszacsúszó Hertha BSC, ezúttal idegenben, a Borussia Mönchengladbachtól (1-0). Dárdai Pál együttese sorozatban hetedszer kapott ki vendégként, Berlintől távol eddig minden tavaszi bajnokiját elveszítette.

Győzött ellenben idegenben az RB Leipzig, mégpedig 3-2-re, Mainzban. A meggyógyult Gulácsi Péter visszafoglalta a helyét a továbbra is a második helyen álló gárda kapujában. Hét forduló van hátra a Bundesligában, tehát 21 pontot lehet még szerezni. Az RB Leipzig előnye 15 pont az ötödik 1. FC Köln előtt – erős képzelőerő kell ahhoz, hogy bárki úgy gondolja, az újonc nem indulhat majd ősztől a Bajnokok Ligájában, vagy legalább a selejtezőjében. A lipcseiek az első öt helyezett közül már csak a Bayernnel játszanak.

Kikapott Juventus, de...

Olaszországban a Napoli 3-2-re legyőzte a Coppa Italia elődöntőjében a címvédő Juventust, de mivel a torinóiak az első találkozón 3-1-re nyertek, nem volt esélye a továbbjutásra. Akkor lett volna, ha

a nápolyi szurkolók által gyűlölt Gonzalo Higuaín

nem szerez egy duplát a San Paolo Stadionban... A Juve a döntőben a Lazióval játszik majd, akárcsak 2015-ben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!