A konkurenciához igazolt a Mercedes tech-agya

InfoRádió / MTI
2017. március 16. 14:54
Jelentős szerepe volt abban, hogy a Mercedes egymás után háromszor megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet.

A Mercedestől januárban távozott Paddy Lowe lett a Williams Forma-1-es istálló technikai igazgatója, a keddi bejelentés szerint a csapat részvényeiből is vásárolt.

A Williams közleménye arra nem tért ki, hogy a szakember mekkora részesedést szerzett, de azt elárulták, tagja lesz az igazgatótanácsnak.

A kenyai születésű, 54 éves brit Lowe a Williamsnél kezdte Forma-1-es karrierjét 1987-ben, majd a McLarenhez került, 2013-ban pedig a Mercedes műszaki vezetője lett.

Jelentős szerepe volt abban, hogy a brit székhelyű német csapat sorozatban háromszor megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet.

A Mercedes színeiben Lewis Hamilton 2014-ben és 2015-ben, Nico Rosberg pedig tavaly diadalmaskodott az F1-ben.