Magyarok hihetetlen kalandjai Olaszországban

Infostart
2017. március 6. 10:43
Színes hétvégéjük volt az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő magyar játékosoknak: Balogh Norbert piros, Sallai Roland sárga lapot kapott a Palermóban. A német bajnokságban vegyes a mérleg: Drádai Pál Herthája kikapott, Gulácsi Péter és a Leipzig döntetlent ért el, Szalai Ádám két gólt rúgott a győztes Hoffenheimben.

Olaszország

A Serie A-ban a forduló szenzációja a Napoli győzelme, illetve az AS Roma hazai veresége volt a fővárosban rendezett rangadón. A „farkasok” 2015. november 29. óta veretlenek voltak az Olimpicóban, ráadásul ott a legutóbbi tizenöt bajnokijukat kivétel nélkül megnyerték. Most megszakadt a nagy sorozat, miután Dries Mertens két góljára a Roma, Kevin Strootman révén, csak eggyel felelt. Ráadásul csak a 89. percben.

Meglepetésre a Juventus sem győzött, az Udinese 2012 óta először szerzett gólt a „zebrák” ellen hazai pályán. Ez elég is volt a pontszerzéshez (1-1). A Juve, minden sorozatot figyelembe véve, tíz megnyert mérkőzés után játszott döntetlenre. Megszakadt az Atalanta győzelmi sorozata is, a fekete-kékek Bergamóban 0-0-ra végeztek a Fiorentinával.

A Palermo, bár vezetett Torinóban, 3-1-re kikapott a „bikáktól”. A déli gárda mindkét magyar futballistája kezdő volt: Balogh Norbertet a 78. percben második sárga lappal kiállította a játékvezető, míg Sallai Roland - akit a 64. percben cseréltek le - egy sárgát kapott. A találkozót a nyolc perc alatt mesterhármast szerző Andrea Belotti fordította meg. A Palermo immár négy bajnoki óta nyeretlen, helyzete, a bennmaradást tekintve, szinte reménytelen.

Anglia

Arsėne Wengernek számos váratlan, merész és elsőre érthetetlennek tűnő húzása jött már be azóta, hogy 1996 októberének elején először irányította az Arsenalt. A mostani nem tartozik ezek közé.

A Professzor úgy döntött, hogy a gyenge formában lévő Liverpool elleni rangadón, az Anfield Roadon, nem nevezi a kezdő csapatába a Premier League aktuális idényének egyik legjobb góllövőjét, a chilei Alexis Sánchezt.

A „vörösök” már a 9. percben vezetéshez jutottak Firmino révén (eddigi négy, az „ágyúsok” elleni bajnokiján három gólt szerzett a brazil), majd még az első játékrészben Sadio Mané növelte csapata előnyét. Wenger csak a fordulás után küldte be Sánchezt, valamelyest élénkebbé is vált az Arsenal támadójátéka, a chilei előkészítése után Danny Welbeck szépített is, de az utolsó szó és gól Jürgen Klopp csapatáé volt: Georginio Wijnaldum találatával 3-1 lett a végeredmény. Klopp egyébként azt mondta a mérkőzés után, hogy Sánchezzel más lett az Arsenal, a kapusa, Simon Mignolet „mentette meg az életüket”.

Meglepő, de igaz: a Liverpool a Premier League 2016–2017-es idényében kilenc meccset játszott az első hat hely valamelyikén álló öt riválissal szemben, s egyet sem veszített el! A nagy hatos ellen viszont az Arsenal a legutóbbi tizenegy idegenbeli mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni.

A Manchester United veretlenségi sorozata továbbra is tart – 17 mérkőzés óta nem kapott ki a Premier League-ben –, de a Bournemouth elleni döntetlen nem jött jól. Zlatan Ibrahimovic ezúttal elrontott egy büntetőt (bajnoki mérkőzésen az elsőt 2015 szeptembere óta, azóta hatot belőtt), s lekönyökölte ellenfelét, igaz, ő azt állítja, hogy Mings ugrott bele a könyökébe. A tizenegyest a lengyel Artur Boruc védte ki, aki a legutóbbi hét neki lőtt büntetőből négyet hárított a Premier League-ben. A Bournemouth bravúrjának értékét növeli, hogy több mint egy félidőn keresztül emberhátrányban játszott.

Harry Kane újabb két gólt szerzett, vezérletével a Tottenham fontos győzelmet aratott (3-2) az Evertonnal szemben. Ismét győzött a Leicester, ezúttal a Hull City ellen (3-1).

Németország

A Bundesligában a Bayern München nagyon simán verte a Kölnt idegenben is, a 3-0-s siker góljait ezúttal Javi Martínez, Juan Bernat és Franck Ribéry szállította. A Dortmund 6-2-re kiütötte a Bayer Leverkusent, viszont egy időre elveszítette a megsérült Marco Reust. A vesztes vezérkara vasárnap menesztette Roger Schmidt edzőt.

Szalai Ádám két gólt is szerzett a negyedik helyért küzdő Hoffenheim csapatában (5-2 az Ingolstadt ellen). A kék-fehéreknek jól jött az Eintracht Frankfurt hazai veresége (1-2) a Freiburg ellen. Gulácsi Péter RB Leipzigje ezúttal „csak” döntetlent ért el (2-2) az Augsburg vendégeként. A Herthának továbbra sem megy idegenben, ezúttal a HSV győzte le.

Spanyolország

A Primera Divisionban a Barcelona folytatta jó sorozatát. A katalánok a PSG elleni BL-visszavágóra készülnek, az első, Párizsban 4-0-ra elveszített találkozó óta mind a négy meccsüket megnyerték, a legutóbbi két bajnoki mérkőzésükön összesen tizenegy gólt szereztek. Ezúttal a Celtát verték 5-0-ra, Messi két, valamint Neymar, Rakitic és Umtiti egy-egy góljával. Lionel Messi az ötből négy gólban játszott főszerepet, kettőt lőtt, kettőt előkészített.

A Ral Madrid az eltiltott Gareth Bale és Álvaro Morata, valamint a könnyebben sérült Cristiano Ronaldo nélkül lépett pályára az Eibar otthonában (4-1). A vártnál sokkal könnyebben alakult a találkozó, a két gólt is szerző Karim Benzema, valamint az egyet szerző James Rodriguez már az első félóra végéig eldöntötte a meccset. Zinedine Zidane együttese október vége óta először szerzett négy gólt idegenbeli bajnokin, s november közepe óta először győzött két egymást követő idegenbeli bajnokiján.

Az Atlético ismét győzött, mégpedig a Valencia ellen. A francia csatárok érdeme a fölényes, 3-0-s győzelem, Antoine Griezmann két, Kevin Gameiro egy gólt szerzett. A három élcsapatban (a negyedik, a Sevilla csak hétfőn játszik) hat gólt szereztek a franciák.