Magyarországon a világ szeme: együtt lehet a vizes-vb és a mogyoródi futam

Infostart
2016. szeptember 15. 16:02
A Magyar Úszó Szövetség elnöke úgy véli, mindent meg kellene tenni, hogy ne a jövő júliusi budapesti vizes- világbajnokság közepén rendezzék a Formula-1-es Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint viszont a két esemény akár erősítheti is egymást.

Váratlanul érkezett a hír, hogy jövőre egybeesik a vizes-világbajnokság és a Formula-1-es Magyar Nagydíj időpontja - mondta az InfoRádiónak a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A vb-t július 14. és 30. között rendezik, míg a hungaroringi verseny július 23-ára került.

Gyárfás Tamás közölte: korábban levelet kaptak Bernie Ecclestone-tól, a Formula-1 vezetőjétől, amelyben jelezte, hogy rugalmas és mindent megtesz. Az időpontok ütközése ugyanakkor azonnali cselekvést követel, a szállodák miatt is, amelyekkel már megállapodtak.

"Ők abban a hitben voltak, hogy a Formula-1 nem a világbajnokság alatt lesz, hiszen nekik sok évre szóló, előzetes megállapodásuk van a Formula-1-es csapatokkal” - mondta Gyárfás Tamás.

A szövetség vezetője hozzátette, a televíziós közvetítésben is gondot okoz, úgy fogalmazott: „ki az az őrült, aki saját maga konkurenciája lesz a világ sport-közvéleményét leginkább érdeklő két esemény egyidejű megrendezésével. Mint mondta, a biztonság, a városban való közlekedés, már a repülőtérről való bejutás is problémás lenne. Gyárfás Tamás szerint ez egy óriási anomália, amit fel kell oldani.

„Mindig arról beszélünk, milyen fontos az idegenforgalom szempontjából az országra irányuló figyelem. A világbajnokság miatt lenne jó két hetünk, a Formula-1 újabb egy jó hetet indukál, de így együtt nem pozitív, hanem negatív hatású” - fogalmazott a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Gyárfás Tamás kizártnak tartja, hogy a vizes világbajnokság tér ki a Formula-1-es verseny elől, mert a nemzetközi televíziós társaságok sok évre előre egyeztetnek, harmonizálják az eseményeket, alapos elemzés után lövik be az időpontjaikat.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója nem ért egyet az úszó szövetség elnökével. Gyulay Zsolt szerint, ha olimpiát akarunk rendezni, két ilyen eseményt meg kell tudnunk tartani, bírni kell szállodai és reptéri kapacitással.

„Nem érzem, hogy kioltaná egymást a kettő, sőt akár egy közös stratégiával tudjuk is egymást erősíteni” - mondta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Gyulay Zsolt kiemelte, nincs mozgástér a Formula-1 Magyar Nagydíj idejének megváltoztatására.

„Ecclestone úrtól ígéretünk volt arra, hogy augusztus első hétvégéjén lenne a Magyar Nagydíj, ami nekünk nagyon jó lett volna, de a pilótaszakszervezet kiharcolta, hogy augusztusban nem lehet nagydíj. A szervezők azt kérték, hogy ne a vizes világbajnokság utolsó hetén legyen a Formula-1-es nagydíj. El tudtuk cserélni a Német Nagydíjjal, így július 23-ra kerültünk. A Magyar Nagydíj harminc éve július végén van. Annyi mozgásterünk volt, hogy 30-án vagy 23-án legyen. Más helyszínre, például az osztrák nagydíjjal történő cserére sincs lehetőség, nincs is ilyen hatáskörünk” - mondta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Gyulay Zsolt szerint azon kellene dolgoznia a két esemény szervezőgárdájának, hogy együtt legyen sikeres.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást