Elkészült a Hungaroringen az újraaszfaltozás

InfoRádió / MTI
2016. április 14. 12:38
Befejeződött a Hungaroring újraaszfaltozása, s az új pályacsíkot hivatalosan csütörtökön avatták fel a Formula-1-es világbajnoki futamnak is otthont adó mogyoródi létesítményben.

Az avatást megelőző sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a felújításhoz több mint 500 millió forint saját forrást használt fel a cég, s 5500 tonna aszfalt került lefektetésre 57 ezer négyzetméteren.

"A munkálatokon százan dolgoztak, lekerült 7500 darab vízelvezető szegély, 2500 rázókődarab, a szegélykövet pedig 3962 méteren cserélték le" - részletezte az elvégzett munkát Gyulay, hozzátéve, hogy az elmúlt években többször tettek már ígéretet a felújításra.

"A Hungaroringet 2010-ben vette át az új menedzsment, s bár sok nehézséggel kellett szembenézni, az elmúlt öt évben négyszer nyereséges évet zárt a pálya üzemeltetője" - mondta Gyulay, s kiemelte, hogy az idén szeptemberre minden tartozását letudja majd a cég.

Az elnök-vezérigazgató azt is elmondta, hogy az újraaszfaltozás csak egy része volt a felújításnak, a továbbiakat már állami segítséggel valósítják meg.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy a Forma-1-es futam megrendezésére immár 2026-ig érvényes szerződés van, de ennek a pénzügyi feltételei a korábbiaknál sokkal jobbak. Hozzátette, a 2017-es állami költségvetési tervezetben "jelentős forrás került elkülönítésre" a Hungaroring további fejlesztésére.

A mogyoródi pályán jövő hétvégén, a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi futamán hajtanak először versenyautók az új pályacsíkra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyulay Zsolt az új aszfaltról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást