Palik: Massa családja elégedett az orvosi ellátással

Infostart
2009. július 27. 12:10
Elégedett volt Felipe Massa családja azzal, ahogyan a brazil Forma-1-es versenyzőt ellátták szombati súlyos balesete után. Erről Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke számolt be. Dávid Sándor Forma-1-es szakíró azt emelte ki, hogy az acélrugó rendkívül rossz helyen találta el Massa sisakját.

Minden az előírásoknak megfelelően működött a Hungaroringen a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati napján - mondta a Hungaroring Sport Zrt. vezetője. Palik László részletesen ismertette a brazil Felipe Massa balesete után történteket. A mentők 40 másodperc alatt értek oda a pilótához, akit ezután elkezdtek kiemelni a gumifalba csapódott Ferrariból.

"A kiemelés és az elsődleges analízis zajlott, ez mindig a Nemzetközi Automobil Szövetség vezető főorvosának a dolga, aki szintén a helyszínen volt. A szállítást ő engedélyezheti a saját kórházunkba, de csak azután, hogy levették a bukósisakot róla" - mondta Palik László. Ezt nagyon óvatosan kellett a személyzetnek végrehajtania. Massa a baleset utáni 12. percben a szállításra kész állapotban volt.

Massa 19 percet töltött a hungaroringi pálya kórházában, majd 7 perc alatt ért az őt szállító mentőhelikopter az Állami Egészségügyi Központba, ahol a CT-vizsgálat után megkezdődhetett a koponyaműtét.

"Ahogy megvizsgáltuk a folyamatokat, ennél rövidebb idő alatt semmiképp sem lehetett volna oda eljuttatni" - közölte.

Palik László hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szervezetek mellett Felipe Massa családja is elégedett volt az ellátás gyorsaságával és minőségével.

Dávid Sándor Forma-1-es szakíró, a Hungaroring sajtófőnöke azt emelte ki, hogy a balesetet nem lehetett előre elkerülni. Arról is beszélt, hogy a brazil Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó rendkívül rossz részen találta el Massa sisakját.


Súlyos balesetet szenvedett Felipe Massa (képgaléria)

Ahogy rámutatott, Sennát is a sérülést okozó acélpenge a sisak és a nézőrés találkozásánál érte, Massa sisakját is annál a peremnél találta el a fém tárgy, ahol a plexi csatlakozik a sisakhoz. Ha ez valahol a feje tetején van, akkor 1 tonna sem ütötte volna át a sisakot, így viszony átütötte.

A Forma-1-es világbajnoki sorozatban időről időre felvetődik a biztonsági előírások szigorításának igénye. A hungaroringi paddockban a történtek után általános volt az a vélekedés, hogy néhány évvel ezelőtt egy hasonló baleset szinte biztosan halálos kimenetelű lett volna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást