Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Javaslatot tett a szolidaritási hozzájárulási rendszer átalakítására a kormánynak a Megyei Jogú Városok Szövetsége - a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2025. július 7. 22:10
A rendőrség nem indít eljárást a Budapest Büszkeség résztvevői ellen. 10 százalékos pótvámot vetne ki az amerikai elnök minden olyan országra, amely csatlakozik a BRICS-csoporthoz

Javaslatot tett a szolidaritási hozzájárulási rendszer átalakítására a kormánynak a Megyei Jogú Városok Szövetsége – írja a Magyar Nemzet. Az elképzelés szerint, ha egy település fizet szolidaritási hozzájárulást, akkor az iparűzési adójának többletét már ne terhelje a Versenyképes járások program is.

A Budapest Büszkeség résztvevőivel szemben nem indul eljárás – derül ki a rendőrség megjelent közleményből. A hatóság azzal indokolja ezt, hogy a szervezők tisztában voltak azzal, hogy a rendőrség megtiltotta a rendezvényt, hogy ennek ellenére az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes.

Külön Rákosrendező-törvényt kér a kormánytól az elmúlt fél évszázad legjelentősebb beruházásának megvalósításához a főváros – jelentette be a főpolgármester. Karácsony Gergely indoklása szerint a cél egy 21. századi, zöld, autómentes és pozitív energiamérlegű városrész kialakítása a területen.

Elhagyták az országot a heves zivatarok, a kárelhárítás azonban néhol akár több napig is eltarthat. A főváros és a Balaton térségét vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították, de a vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott – közölte a MÁV. A társaság arra számít, hogy a helyreállítás holnapra is áthúzódik, ezért azt kérik, mindenki VOLÁN-busszal tervezze utazását. Egy pár óráig nem indított és nem fogadott járatokat a Budapest Airport sem, mert a vihar károkat okozott a repülőtéren.

Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik Magyarország és a Balkán-félsziget a klímaváltozás miatt - derül ki az ELTE Meteorológiai Tanszékének elemzéséből. Míg Írországban az elmúlt 50 évben csupán 0,9 fokkal nőtt a nyári átlaghőmérséklet, addig Magyarországon és a Balkánon 3–4 fokos emelkedés zajlott le, ami a globális átlagot is jelentősen meghaladja.

A Tisza párt elnöke szerint az összes műtő működési engedélyét visszavonták a szentesi kórházban, a traumatológiai betegeket pedig már a hétvégén Szegedre irányították. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közölte, hogy nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét, csak ideiglenesen felfüggesztették azokat.

Meghaladták az 1 milliárd forintot a volt vezérkari főnök szolgálati villájával kapcsolatos költségek. Ez is szerepel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentésében Ruszin-Szendi Romulusz volt szolgálati ingatlanjáról - számolt be róla a 24.hu.

Juhász Imre volt alkotmánybírót, az Alkotmánybíróság előző elnökét jelöli az alapvető jogok biztosának a köztársasági elnök. Juhász Imre 1986 óta oktat az ELTE polgári eljárásjogi tanszékén. 2013-2019 között az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége Igazgatótanácsának tagja volt.

Az Európai Unió vezető tagállamai közös levélben kérik az Európai Bizottságtól, hogy tegyen gyors lépéseket az uniós versenyképesség erősítésére és az autóipar támogatására. Olaszország, Franciaország és Németország már megegyezett több célkitűzésben, amelyeket a következő hetekben juttatnak el Ursula von der Leyenhez – írja a Politico alapján a portfolio.

Az Európai Unió célja, hogy július 9-ig megkössön egy kereskedelmi megállapodást Washingtonnal - közölte az Európai Bizottság illetékes szóvivője. A tájékoztatás szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Donald Trump amerikai elnök eredményes telefonbeszélgetésen van túl az üggyel kapcsolatban.

Kína korlátozza az Európai Unióból származó, 45 millió jüan értékű orvostechnikai eszközök kormányzati beszerzését. A korlátozás a kereskedelmi minisztérium közlése szerint nem érinti az európai vállalatok kínai gyártású termékeit.

10 százalékos pótvámot vetne ki az amerikai elnök minden olyan országra, amely csatlakozik a BRICS-csoporthoz, amelyet Amerika-ellenes politikával vádol. A csoport állam- és kormányfői éppen Rio de Janeiróban tartanak csúcstalálkozót, ahol a bővítés és a gazdasági együttműködés is napirenden van.

A gazdag országok finanszírozzák az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklését a szegényebb államokban – erre szólítottak fel a feltörekvő országokat tömörítő BRICS-csoport riói csúcstalálkozóján. Emellett Brazília javasolta egy alap létrehozását a veszélyeztetett erdők védelmére.

Texas középső részén újabb áradásoktól tartanak, miközben a mentőcsapatok még mindig keresik az ünnepi hétvégén eltűnt embereket, köztük gyerekeket is. A heves esőzések következtében több mint 90 ember vesztette életét, és a hatóságok szerint az áldozatok száma tovább nőhet.

Továbbra is erdőtüzek tombolnak Kelet-Németországban. A tűzvész fennakadás okoz a vasúti közlekedésben is, Türingiában válsághelyzetet hirdettek ki.

Rekorderősségű, óránkénti 220 km-es széllökésekkel és heves esőzéssel csapott le Tajvan délnyugati partvidékére a Danas tájfun. A vihar következtében két ember meghalt. Több mint félmillió háztartás maradt áram nélkül, és több száz repülőjáratot töröltek.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó - 2025. július 7.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást