Nyitókép: HBO Max

Hazánkba is érkezik a feltuningolt új streamingplatform

Infostart
2024. március 23. 06:20
Standard-, prémium- és sport kiegészítőcsomagra is elő lehet majd fizetni, a párizsi olimpia közvetítése az alapcsomag része lesz. A jelenlegi HBO Max-előfizetőknek megmaradnak az eddig használt profiljai és megtekintési előzményei.

A Warner Bros. Discovery bejelentette, hogy május 21-én több európai országban – így Magyarországon is – elindul továbbfejlesztett streaming-szolgáltatása, a Max. A cég közleménye szerint a Max egyesíti az HBO Max tartalomkínálatát, a Discovery nem fikciós műsorait, valamint az Eurosport prémiumszolgáltatását. Az is kiderült, hogy

a Max lesz az egyetlen platform, ahol a párizsi olimpia minden történését élőben lehet majd látni.

Az új szolgáltató – az élő sporteseményeket nem számítva – több mint kétszer annyi tartalmat kínál majd, mint amennyit jelenleg az HBO Max.

Az elnevezésben az HBO márkajelzést elhagyó Maxot az elsők között Skandináviában, az Ibériai-félszigeten és Kelet-Közép-Európában, így például Magyarországon teszik elérhetővé. A nyár közepére további huszonöt európai országban lesz jelen, és így világszerte hatvanöt országban válik elérhetővé a platform. A Max tavaly már elstartolt az Egyesült Államokban, majd 2024 elején Latin-Amerikában és a Karib-térségben is.

A jelenlegi HBO Max-előfizetőknek megmaradnak a jelenlegi profiljai és megtekintési előzményei.

Bizonyos esetekben – eszköztől és operációs rendszertől függően – az HBO Max-alkalmazás automatikusan frissül a Max-appra. Más esetekben, amikor a felhasználók megnyitják az HBO Max-appot, figyelmeztetést kapnak, hogy töltsék le az új applikációt.

A Eurosport prémium SVOD-előfizetők a következő hetekben tájékoztatást kapnak majd a Max-előfizetés módjáról.

Jelenleg az HBO Maxon csak havi és éves előfizetés elérhető, a Max viszont ilyen téren is bővülni fog. Az előfizetők a következő konstrukciók közül választhatnak majd:

Standard csomag:

  • a felhasználók egyszerre két eszközön streamelhetnek tartalmat
  • a tartalom Full HD felbontásban lesz elérhető
  • ebben a csomagban maximum harminc letöltésre nyílik lehetőség a tartalom offline megtekintéséhez
  • a Párizs 2024 is a csomag része

Prémium csomag:

  • a felhasználók egyszerre négy eszközön streamelhetnek tartalmat
  • a tartalom elérhető lesz Full HD vagy 4K felbontásban, illetve Dolby Atmos hanggal, ahol ez rendelkezésre áll
  • ebben a csomagban maximum száz letöltésre nyílik lehetőség a tartalom offline megtekintéséhez – bizonyos korlátozásokkal
  • a Párizs 2024 is a csomag része

Sport kiegészítőcsomag:

  • hozzáférést biztosít a legfontosabb sportesemények közvetítéseihez, beleértve a Grand Slam-tenisztornákat, a kerékpáros Grand Tours-okat, a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, az Eurosport 1 és Eurosport 2 lineáris csatornát, valamint számos további tartalmat
  • a felhasználók a helyi műsortáblázatokból tájékozódhatnak az országukban elérhető tartalmakról
  • a Sport kiegészítőcsomag bármelyik alapcsomaghoz megvásárolható
  • a felhasználók egyszerre két eszközön streamelhetik a sporttartalmakat – az alapcsomagjukban elérhető streamekből

Az egyes csomagok előfizetési díjaira vonatkozóan még nem közöltek információkat, de az ígéretek szerint a következő hetekben az HBO Max minden előfizetőjét tájékoztatni fogják. Ami biztos: a Warner Bros. Discovery közleménye szerint az „életre szóló” előfizetési kedvezmény megmarad, vagyis azoknak a jelenlegi felhasználóknak, akik korábban kérték ezt a lehetőséget, megmarad a 33 százalékos kedvezményük a mindenkori árból – amennyiben továbbra is aktív az előfizetésük és megfelelnek az eredeti promóció követelményeinek.

Új, saját gyártású tartalmak is jönnek

A közleményben azt írják, népszerű Warner Bros. alkotásokon alapuló, új saját gyártású tartalmak is érkeznek a jövőben a platformra, úgy mint például A Pingvin, a Welcome to Derry (Stephen King Az című regénye alapján) és az új lengyel politikai kémthriller, az Eastern Gate. Továbbra is meg lehet majd nézni olyan klasszikusokat, mint a Harry Potter-franchise, a Paddington, a Mátrix, A sötét lovag, a Joker és A Gyűrűk ura, de a Discovery népszerű tartalmai is elérhetőek lesznek, így például a Három hónap jegyesség, az Aranyláz Alaszkában és a Feljavítók is.

Az előfizetők hozzáférhetnek majd a Warner Bros. filmjeihez, amelyek közt megtalálható a Barbie, az Aquaman és az Elveszett Királyság vagy a Wonka; a Sony Pictures kínálatából a Pókember és A védelmező-filmek, illetve a Gran Turismo; a Universal Studiostól a Feledés, a Lady Bird és a Mamma Mia!-filmek; az HBO saját gyártásában készült The Last of Us, A Fehér Lótusz, az Eufória, a True Detective: Night Country, A rezsim, A Szimpatizáns, Az elátkozott: Robert Durst halálos élete második évada és a hamarosan érkező The Franchise című új vígjátéksorozat.