Nyitókép: youtube

L. Simon László a World Press Photo győztes képéről: a mi felelősségünk, hogy a háborúról ne hallgassunk

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2023. szeptember 23. 12:15
Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban. A tárlaton látható 94 díjazott felvételt több mint 60 ezer fotóból választotta ki egy független zsűri. Az év fotója a "Légitámadás a mariupoli kórház szülészete ellen" lett. L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját kérdeztük.

Mint az Infostart csütörtökön megírta, megnyílt a World Press Photo nemzetközi fotókiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, az anyag válogatását a világ számtalan pontjáról egy nemzetközi kurátorcsapat végezte el egy Hollandiában élő lengyel szakember vezetésével.

"A múzeum egy olyan nemzetközi franchise-ba kapcsolódik be évek óta, mely Budapesten kívül harminc másik nagyvárosban mutatja be ezt a fantasztikus válogatást, amelyet minden évben meghatároz, hogy milyen súlyos politikai, társadalmi, gazdasági krízisek jelennek meg vagy hangsúlyosak a világban" – mondta el az InfoRádióban L. Simon László múzeumigazgató.

Az eseményfelvételek mellett – elmondása szerint – természetfotók és más olyan képek is láthatók, amelyek világunk összetettségét, gazdagságát, szépségét mutatják.

A kísérőkiállítás idén L. Simon László megítélése szerint vetekszik a "főanyaggal", a National Geographic idén 20 éves magyar kiadásának fényképeiből válogattak a szerkesztők.

"Ez azért fontos számunkra, hogy mindig legyenek magyar szerzők, bár most épp a nagy anyagban is van magyar kép. Cél, hogy látszódjék, a magyar fotográfia is szinkronban működik a nemzetközivel, a magyar sajtófotó is és a más ágak is" – fejtegette.

A győztes mariupoli fotóról szólva elmondta, a megnyitó előtt hosszasan beszélgettek arról, melyik kép az év fotója.

"Miközben egy rendkívül jó kép lett, a téma rendkívüli nehézségei, fájdalmas érzéseket is kiváltó drámai hatása miatt is nagyon jó, de ezen kívül sok másikat is ki lehetett volna választani" – mondta a Légitámadás a mariupoli kórház szülészete ellen című képről. "Irdatlan nehéz a zsűri dolga, hogy egyetlen fotográfiára rámutasson. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy az elmúlt évek legsúlyosabb válsága, amely a szomszédban zajlik, az orosz–ukrán háború, ezért lett egy olyan kép, amely megmutatja a háború legborzalmasabb dolgait. Egyszerűen

az, hogy egy civil egészségügyi intézmény ellen támadást intéznek, ez elfogadhatatlan és felfoghatatlan az ember számára."

L. Simon László azért sem bánja, hogy ez a kép győzött, mert "mégiscsak a mi felelősségünk, hogy erről a háborúról ne hallgassunk, hanem beszéljünk, a békevágyunkat minduntalan kifejezzük".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
World Press Photo kiállítás - L. Simon László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást