Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

A tragédiák után újjáépítik az Omegát

Infostart
2022. május 3. 17:16
Nem Omega emlékzenekart, hanem egy új együttes szervezek Omega Testamentum néven – mondta Trunkos András. A zenekar menedzsere jelezte: a legnehezebb feladat énekest találni ebbe a formációba.

Az elmúlt másfél év sorozatos tragédiái miatt megszűnt az Omega. A Blikk összefoglalója szerint 2020 novemberében elhunyt a banda legendás billentyűse, Benkő László, pár nappal később a korábbi basszusgitárosuk, Mihály Tamás, tavaly decemberben pedig a kultikus frontember, Kóbor János halt meg, míg Molnár György Elefánt súlyos betegséggel küzd, nemrég operálták.

A lap szerint azonban az együttes nem szűnik meg, de legalábbis Omega Testamentum néven újjáalakul. Az új tagokkal mindenképpen együtt zenél majd Debreczeni Ferenc, azaz Ciki és a korábbi kisegítő gitáros, Szöllőssy Kata is.

„Omega Testamentum néven szeretnék összehozni egy zenekart, amelyben Ciki benne van, Kati is benne van, és megtaláltam a gitárost, akit úgy hívnak, hogy Maróthy Zoltán” – sorolta Trunkos András, a zenekar menedzsere, aki Boros Lajos és barátai Lali király csütörtöke című műsorában mesélt arról, milyen tervei vannak az Omega-életművel kapcsolatban.

„Semmiképpen nem emlékzenekart csinálok az Omegának. Összerakok úgy öt embert, vagy ha kell, többet is, akik az Omega-életműből a legnagyobb klasszisokat játsszák az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis albumokról, illetve a Meckyvel nemrég közösen elkészített Testamentum című lemezről” – árulta el Trunkos.

A menedzser szerint a legnehezebb feladat énekest találni ebbe a formációba: „Engem az nem érdekel, ha valaki eljátssza a Gyöngyhajú lányt rosszul. Szeretném átadni azt az értéket, amely az Omegában benne van. Fogalmam sincs, ki lesz az énekes.

Olyan énekes kell, aki nem is akar hasonlítani Kóbor Jánosra, mert rá nem is lehet. Egy nagyon jó énekes kell, akivel újrafogalmazzuk a nótákat.”

A menedzser persze nem egyedül dönti el, ki zenéljen az új Omegában, hiszen a dobok mögött ülő Debreczeni Ferencnek is van szava, neki kell megtalálnia a közös hangot az új emberekkel, akik azok helyére lépnek, akikkel ötven évig zenélt együtt.