Nyitókép: Pexels.com

Cirkusz minimus: miért éppen a porondot kerülték volna el a járvány hatásai?

InfoRádió
2021. január 2. 13:01
Szezonuk nagy része elmaradt, a karácsonyi műsorokat sem tudták bemutatni a hazai cirkuszok. Az év főként azokat terhelte meg, akiknek állatokat is el kell tartaniuk.

A magyarországi cirkuszok nagy csapásként élték meg a 2020-as szezont, hiszen a járvány miatt a tervezett nyolc hónap helyett mindössze négy hónapig járhatták az országot, és egyelőre nem tudni, hogy mikor nyithatnak ki ismét.

A novemberben elrendelt járványügyi korlátozások a turné végét jelentették: egyebek mellett a karácsonyi műsorokat sem tarthatták meg – mondta el az InfoRádiónak az Eötvös Cirkusz igazgatója, Eötvös Lóránd.

"Miután július-augusztusban újraindult az élet, látogatottságunk nagyon jó volt két hónapig, majd szeptembertől újra lanyhult az érdeklődés azzal párhuzamosan, hogy ismét a maszkviselésről és a rendezvények elkerüléséről szólt minden.

A szeptember-október már gyengébb volt" – fogalmazott Eötvös, aki elmondta azt is: nem tudja, mikor indulhat el a 2021-es szezon.

Az igazgató szerint ők szerencsés helyzetben vannak, mert nincsenek állataik, amelyeket el kellene tartaniuk, azok azonban, akiknek még ezt a problémát is meg kell oldaniuk, sokkal rosszabb helyzetbe kerültek. Az idén százéves Eötvös Cirkusz minden artistáját ki tudta fizetni és a körülményekhez képest jó szezont zárt összegzése szerint. Ebben a Köszönjük, Magyarország! Programban kapott támogatásuknak is nagy szerepe volt.

Az itthoni cirkuszok már a koronavírus-járvány első hullámában is kivételezett helyzetben voltak, hiszen az idős artisták mellett az utazó cirkuszokat is támogatta a kormány – mondta az InfoRádiónak a kultúráért felelős államtitkár. Fekete Péter hozzátette, hogy a Fővárosi Nagycirkusz például mintegy 50 millió forintot kapott.

"Ezt a támogatást olyan módon tudja a cirkusz továbbadni az artistáknak, hogy

tavaszi műsorába azokat szerződteti, akik itthon ragadtak,

nem tudtak elutazni dolgozni. Nekik ajánlották fel, hogy játsszanak az év eleji idényben, már ha lesz ilyen" – mondta az államtitkár.

Fekete Péter azt kérte a Fővárosi Nagycirkusz ügyvezető igazgatójától, Borsós Beátától: úgy szerződjön az artistákkal, hogy ha még februárban sem nyithatnak ki, akkor is fizessék ki őket, senki ne maradjon bevétel nélkül az év első hónapjaiban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Cirkuszok helyzete koronavírus idején
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást