Nyitókép: Bruzák Noémi

Szeptemberben sem tarthatják meg az Ünnepi Könyvhetet

Infostart
2020. augusztus 24. 13:19
A koronavírus-járvány miatt elhalasztott esemény megtartását az új időpontban sem támogatta az országos tisztifőorvos.

Mégsem tartják meg a 91. Ünnepi Könyvhetet a Vörösmarty téren – közölték nemrég a szervezők a könyvkiadókkal. Az elmúlt hetekben fokozódott a járványügyi helyzet, ezért állásfoglalást kértek Müller Cecíliától, és a tisztifőorvos levelében leszögezte: a nagy létszámú rendezvények megtartását – függetlenül attól, hogy zenés-táncos rendezvénynek minősülnek-e a jogszabály szerint – járványügyi szempontból nem támogatja.

A könyvhét hagyományosan június elején ltt volna, de a járvány miatt szeptember 17–20-ra halasztották, még jelenleg is ez az időpont szerepel az esemény internetes és Facebook-oldalán. A hvg.hu értesülése szerint azonban a szervezők nemrég bejelentették, hogy mégsem tartják meg a rendezvényt, amelyre

idén 176 kiadó, szervezet jelentkezett, ami rekordnak számított volna.

A szervezők levelükben hozzátették, ha hagyományos formában nem is lehet idén a Vörösmarty téri eseményt megtartani, azt szeretnék, ha virtuális formában a résztvevők mégis együtt ünnepelhetnének.